Pécs környéki családi ház

Egy Pécs melletti településen lévő családi házat kellett átalakítanunk. A Tulajdonos nemzetközi cégei révén már jó ideje kapcsolatba került a nyugati belsőépítészeti trendekkel. A tervezés során szinte teljes mértékben szabad kezet kaptunk. Néhány, az épület adottságaival járó kötöttséget kellett csak figyelembe vennünk. Mivel az ízlésünk közel áll egymáshoz, így viszonylag hamar összeállt a belsőépítészeti tervdokumentáció.

Az alsó, utcafronti részen a Tulajdonos szülei számára alakítottunk ki egy leválasztható lakrészt 2 hálóval, nappalival, fürdővel és az ezeket összekötő hall-lal. Ezt a területet modern, angolos stílus jellemzi, keleties dekorációs elemekkel tarkítva. A padlóburkolat a fürdő kivételével minőségi, világos fadekorral ellátott laminált padló. A padló és fal találkozásánál magas, profilozott szegőlécet alkalmaztunk. Az álmennyezetet az ablaknál a karnis elhelyezéséhez visszaugrattuk, az így kialakult mélyedés eltakarja a függönykarnist. A fal és mennyezet találkozásánál festhető stukkókat használtunk, amiben LED hangulati világítás is el lett helyezve. A hall álmennyezetébe süllyesztett gipsz lámpákat helyeztünk, mely remekül illeszkedik a kialakult enteriőrbe. A hálókban és a nappaliban a rejtett fények mellé csillár is felszerelésre került. A falak pasztellszínűek lettek, így kiegészülve a fehér lábazati szegőléccel és a fehér stukkóval egy nagyon elegáns és hangulatos, keretezett megjelenést mutatnak. A nappaliban Bioethanol kandallót építettünk be, amit mediterrán hatású mészkőlapokkal burkoltunk.

Az épület maradék földszinti részén a Tulajdonos és párja vendégeit fogadni tudó nappalit és WC-t, a teljes fenti szinten a privát élethez szükséges nappalit, étkezőt, konyhát, zuhanyzót, hálót és dolgozószobát készítettünk. Ezen a részen a modern minimál stílus uralkodik, meleg hatású bútorokkal kiegészítve. A kivitelezés során a felső szintre vezető lépcső meg lett szélesítve, és fehér, matt műgyanta burkolatot kapott. Mellvédként acél sodronyos mezőkkel ellátott rozsdamentes korlát került elhelyezésre. A lépcső megvilágítását a lépcső járófelületéhez illesztett, falba süllyesztett gipszlámpákkal és a lépcsőforduló felett vízszintesen és a lépcsőforduló falában függőlegesen elhelyezett LED világítású fénysávos – szintén gipsz anyagú – lámpatestekkel oldottuk meg. A lépcsőforduló falát egy speciális burkolóanyaggal burkoltuk, melyet a vonalmenti fények, mint surlófények világítanak meg, így létrehozva egy meghatározó különleges és kellemes hangulatot.
Az alsó szinten lévő nappaliban lévő kanapé mögé a lépcsőfordulóhoz használt burkolóanyagot választottuk. Ezen a területen a fővilágítást az álmennyezetbe süllyesztett sávokban elhelyezett, irányítható fényű lámpatestek biztosítják. Az álmennyezet szintén visszaugrik az ablak előtt, hogy a függönykarnist takarhassa. Itt is készült egy Bioethanol kandalló, mely a nappali központi részét alkotja, a mellette elhelyezett fatárolót idéző, azonban csak dekorációul szolgáló, falra ragasztott farönk végekkel együtt. A bútorokat magsfényű fehér/fekete és fafurnér felületek jellemzik. A nappali médiaszekrényéhez tartozó italos szekrények és a TV mögötti takarófal LED rejtett világítást kaptak. A nappaliból nyíló WC leválasztást egy pengefal látja el. Az alsó részen egy közepes méretű, enyhén meleg hatású padlóburkolatot használtunk, a falak fehér színűek, az így létrejött hűvösséget a bútorok meleg hatású fafelületei törik meg.

A fenti részen – a zuhanyzó kivételével – a szülői részen használt fahatású padló készült. Az itt létrejött nappaliban is építettünk egy duplaégős Bioethanol kandallót. A szintben kiemelt terület egy meglévő adottság, melyet a kialakított dizájnhoz igazítottunk. Itt került elhelyezésre a dolgozó résszel is ellátott, kígyószerű médiaszekrény. Konyhabútorból elegendőnek bizonyult a már korábban is a meglévő beugrásba épített konyha. Az étkező számára nagy hely kínálkozott, így kényelmesen elhelyezhető volt egy nagyméretű étkezőasztal 6 székkel. A fővilágítást 6 és 4 m hosszú fénysávos, gipsz anyagú, festhető lámpákkal oldottuk meg, az étkezőasztal fölé egy mennyezeti függeszték is bekerült. A zuhanyzóban egy kétszemélyes zuhanyzásra alkalmas, zuhanyfolyókával ellátott kabint építettünk víztiszta üvegből. Mivel ez a helyiség túl sötét lett volna, ha csak a tetőablakra hagyatkoztunk volna, így elhelyeztünk egy a padlótól a mennyezetig tartó savmart, fix üveget, mely a lépcsőtér felől enged be fényt. Ezen kívül a helyiség ajtaja is savmart üvegből készült, hogy minél világosabb lehessen a zuhanyzó. Itt és a konyhaszekrény előtt mennyezetre szerelt, gipsz anyagú lámpatesteket szereltünk, melyek a mennyezettel és falakkal együtt fehérre lettek festve. A hálóban és a dolgozóban minimalista, sodronyra függesztett csillárokat szereltünk, melyek meghatározzák ezen helyiségek hangulatát. A hálóbútor a média-, konyha- és fürdőszekrénnyel együtt az alsó szinten is használt elemekből épülnek fel, így hozva létre az összes helyiségen végigfutó teljes harmóniát. A felújítás során az elektromos hálózat mellett a gépészeti rendszer is kicserélésre került, mely keretén belül a fűtőtestetek RAL színre festett, síklapú lemezradiátorokra cseréltük, ezzel is minél inkább beillesztve azokat a kialakított megjelenésbe.