III. kerületi otthon

A kedves, felsővezető pozícióban dolgozó hölgy és kamaszkorban lévő fia szerették volna megújítani otthonukat, és úgy gondolták ehhez belsőépítész segítségét kérik. Az interneten keresve a választásuk ránk esett. Fel is vették velünk a kapcsolatot. A felmérést és a tervezési ajánlat elfogadását követően el is kezdődhetett a tervezési fázis. A megrendelői igényeket tartalmazó vázlatterv elkészülte után előállhatott a végleges belsőépítészeti terv.

Mivel már a kezdetektől az volt a Megrendelő szándéka, hogy a kivitelezést olyan cégre bízná, akinek megfelelő tapasztalata van a prémium minőségű munka elvégzésében, ezért a teljes körű kivitelezést is ránk bízta. Ez azért is jó döntés egy belsőépítészeti tervezést követően, mert így garantált, hogy a projekt a terveknek és az elképzeléseknek megfelelően tud elkészülni.

Maga a kivitelezés valamivel a belsőépítészeti tervek átadása után indult meg. Az elektromos hálózat felújításán kívül minden felület az alapokig visszabontásra került, hogy a végeredmény egy teljesen új otthon lehessen.

A lakás központi része a tágas nappali, ahol a hétköznapi hajtásból hazatérve a kanapéra lehuppanva egy kellően nagyméretű TV előtt ki tud kapcsolódni az ember. Fontos volt, hogy gyakran zajlanak itt az esti és hétvégi étkezések.

Ebben a helyiségben egy középen kivágott álmennyezetet építettünk, mely spotlámpák formájában magában foglalja a fővilágítást és az éleket felhasználva rejtett világítást takar. A homlokzati nyílászárók előtt ez az álmennyezet takarja a mennyezetre szerelt függönykarnist is. A TV mögötti falat design tapétával emeltük ki. A padló kiváló minőségű laminált padló, világos fadekor hatással.

A teljes lakás újra lett bútorozva. A nappaliban a kanapé mögé egy nagy tárolókapacitással rendelkező szekrény került elhelyezésre, az ablak mellett dolgozó sarokkal. A TV körül kialakított médiaszekrény, könyves szekrény és faliszekrény szellősebb elrendezésű, melyet jól kiegészít a mögötte elhelyezett tapéta. E szekrények fölött egy plusz rejtett fényt használtunk, mely így indirekt fényként tudja megsúrolni a tapétás felületet. A bútorokhoz magasfényű fehér és világos fadekor felületek kombinációját használtuk.

Az étkező és előtér egy légtér, ahol a funkciókat a felezett álmennyezettel különítettük csak el. Itt az étkezőasztalon kívül egy tükrös tolóajtóval ellátott előtéri szekrény került be. A konyhaszekrény is teljesen le lett cserélve és a lakás többi bútorához lett igazítva.

Az előtér, konyha és közlekedő padlóburkolata nagyméretű, bézs színű lap, hasonló színű fugával, ezáltal képes tágasabb teret varázsolni elénk. A fürdőben és WC-ben szintén bézs színű lapokat használtunk, a kád és a WC csésze mögötti részt barna csempével emeltük ki. A mosdószekrény teljesen egyedi bútordarab, mely így praktikusan ki tudja használni a rendelkezésére álló teret.

A gyerekszoba és háló szintén fahatású padlót kapott. Ezen helyiségek egy-egy fala itt is ki lett emelve tapétázott felülettel. Mindkét helyiségben L alakú álmennyezet ad helyet a spot lámpás fővilágításnak és az élekbe szerelt rejtett fényeknek.