A tetőtéri lakás 5 vitathatatlan előnye
10
okt

Tetőtér beépítés kreatívan – I. rész A tetőtéri lakás 5 vitathatatlan előnye

Egy tetőtéri lakás van aki áldás, de van akinek átok. Áldás mindenképpen a világossága, fényessége miatt, hiszen a tetősíkban elhelyezett ferde ablakokon keresztül még több beáramló napfénynek, s ez által még világosabb, szellősebb tereknek örülhetünk. A zeg-zugos, itt-ott alacsony vagy szűkös, nehezen bútorozható lakás kényelmetlenségeit pedig jól ellensúlyozhatjuk kreatív belsőépítészeti ötletekkel, megoldásokkal. Ebben igyekszünk most segíteni legújabb sorozatunkkal!

Az aprócska helyiségek és a szűkös terek megoldásainak már egy teljes cikksorozatot szenteltünk, ám a tetőtér beépítés, és egy tetőtéri lakás berendezése egészen más.
Egy tetőtéri lakás ugyanis nem feltétlenül kicsi, sőt! Olykor egészen tágas, hatalmas, szinte hodály-szerű terekkel is találkozhatunk, amiket okosan szétosztva, néhány jó trükkel nagyon jól használhatunk szinte bármilyen funkcióra.
Hiszen egyáltalán nem igaz az, hogy a tetőtérben csak aludni lehet!

Fotó: NLC

Egy tetőtér beépítése mindenképpen kihívás elé állítja a tulajdonosokat, azonban ma már számos olyan technológia, belsőépítészeti illetve lakberendezési innováció, anyag, termék – és leginkább ötlet áll a rendelkezésünkre, melyek segítségével bőven kimaxolhatjuk ezeket a különleges tereket.

Ha Ti is éppen ilyennel rendelkeztek, és egyelőre még csak a bosszúságokat látjátok – akkor most megmutatjuk, hogy a tipikus tetőtéri hátrányokból miként tudtok majd előnyt kovácsolni.

Tetőtér beépítés tematikájú cikksorozatunk első részében vegyük sorra az ilyen terek előnyeit, majd a további részekben pedig foglalkozunk a hátrányok, avagy a megoldásra váró feladatok sorával, melyekhez természetesen adunk pár jó ötletet…

A tetőtér sajátos, egyedi hangulatát bármely stílus esetén megőrizhetjük
A tetőtér sajátos, egyedi hangulatát bármely stílus esetén megőrizhetjük
Fotó: Homeinfo

Azonban ne szaladjunk ennyire előre: lássuk elsőként, milyen előnyöket tartogat egy jól kihasznált tetőtéri otthon!

1. Egy tetőtéri lakás ára általában kedvezőbb

Ez a sajátos szegmense az ingatlanpiacnak, a tetőtéri lakások igencsak megosztják a vásárlókat. Ha szeretitek a tetőtéri lakások sajátos hangulatát, akkor a jó hír, hogy egy ilyen lakáshoz – a csapott, ferde falakból adódó csökkent négyzetméterek az ingatlan árába nem, vagy csak minimálisan számítanak bele, így sok esetben akár egy szobányi vagy félszobányi férő – illetve tárolóhelyhez szinte ingyen hozzájuthatunk. Bár az új építésű lakások esetében a tetőtér ismét divatossá vált, mégis, a legnagyobb előnye vevői szempontból a tetőtéri lakásoknak olcsóbb árfekvése a lépcsőház többi szintjén lévő lakásokhoz képest. Ha pedig saját házunk tetőtérét sikerült beépítenünk, akkor nagy öröm az ingatlan értékének növekedése, és a világos, csendes otthon (hiszen jóval kevesebb utcai zaj szűrődik be) – akár saját, akár épp önállóvá váló gyermekeink részére.

2. Tetőtérben kifejezetten otthonos, kuckós, meghitt tereket tudunk kialakítani

Olvasósarok egy ablakfülke alatt, dolgozó esetleg egy ágy a hálófülkében? Miért is ne! Ferde síkok alatt is, akár mindössze néhány négyzetméteren is teljes értékű funkciókat tervezhetünk aprócska lakásokba, vagy a tetőterek kisebb zugaiba. Ezeken a “miniszobákat” aztán kedvünk szerint el is rejthetjük, vagy tudatosan kiemelve akár meg is mutathatjuk, ahogy szeretnénk. A kuckós megjelenés meghittebbé, a rejtett, egységes fallal leválasztott megoldás rendezettebbé teszi az összképet.

Meghitt, bájosan kuckós, mégis világos - a tetőtéri otthonok két legfőbb előnye
Meghitt, bájosan kuckós, mégis világos – a tetőtéri otthonok két legfőbb előnye
Fotó: Otthon és Stílus BLOG

3. A tetőtéri lakások sajátos belsőépítészeti elemei stílust adnak az enteriőrnek

A gerendákra nem csak akadályként, hanem akár díszítő elemként is tekinthetünk. Ha mégis azt éreznénk, hogy lakberendezési terveinknek útjába állnak az egyébként nagyon stílusos, mutatós látszógerendák, akkor érdemes nekünk is rugalmasabban közelíteni hozzájuk, alakítsuk úgy a berendezést, hogy a gerendák lehetnek akár egy könyvespolc tartó oszlopai, vagy egy ötletes térelválasztóként is funkcionálhatnak. Még a legkisebb, gerendák által határolt részen is helyet kaphat pl. egy olvasókuckó, játszósarok. Ha nincs útban egyik gerenda sem, akkor is ki tudjuk emelni őket a térben: fehérre vagy bármilyen más árnyalatúra festve, égősort, LED-szalagot futtatva rájuk, esetleg futónövényeket lelógatva róluk.

 A látszógerendák nagyon egyedi, sajátos hangulatot tudnak adni az enteriőrnek
A látszógerendák nagyon egyedi, sajátos hangulatot tudnak adni az enteriőrnek
Fotó: Homeinfo

4. Itt aztán használhatod a kreativitásod: egyedi berendezés, egyedi bútorok, csak rád jellemző, személyre szabott megoldások a tetőtéri lakás vitathatatlan velejárói

Egy tetőtéri lakás berendezése ugyan nem könnyű, de egyedi bútorok segítségével remekül kihasználhatjuk a rendelkezésünkre álló tereket, holt tereket is! Érdemes a tető alatti területet alacsonyabb, vagy lépcsőzetes bútorokkal optimálisan kihasználni. Akár a térdfal előtti részre is kerülhet egy alacsonyabb, beépített szekrény. Ott, ahol pedig eléri a helyiség a teljes belmagasságot, ott érdemes felfelé terjeszkedve kihasználni a teret.

Fotó: GAB Interiors J.F. Architect / forrás: Lakáskultúra

5. Ha szereted a világos, napfényes tereket – akkor keresve sem találhatnál jobbat egy tetőtéri lakásnál, nagy, ferde tetőtéri ablakokkal…

A tetőtér ferde falai kétségkívül remek szögben engedik be a beeső napfényt, amitől a helyiségeink jóval világosabbak, frissebbek, szellősebbek lesznek majd. Ma már szerencsére remek tetőablak megoldásokat találunk a gyártók kínálatában. Ha pedig gondot okozna számunkra a tetőablak árnyékolása – mert nehéz rá szúnyoghálót tenni, vagy az eső, a hó kopogása zavar az alvásban – akkor kérjünk egyedi ajánlatot! Próbáljuk ki a római rolót, és gondoljunk arra, hogy függöny nélkül a csillagos égbolt alatt hajthatjuk álomra a fejünket. Egyébként a tetőablakok esetén is lehet ma már remek árnyékoló és zajszűrő megoldásokat is találni.

Akár még egy többfunkciós ablakpárkányt is ki tudunk alakíttatni a tetőtérben, ha ügyes belsőépítészt fogatunk - vagy tetőablak helyett lehet akár tetőerkélyünk is
Akár még egy többfunkciós ablakpárkányt is ki tudunk alakíttatni a tetőtérben, ha ügyes belsőépítészt fogatunk – vagy tetőablak helyett lehet akár tetőerkélyünk is…
Fotó: Homeinfo

Te is tetőtéri lakást vásároltál vagy örököltél? Szeretnéd a lehető legtöbbet kihozni minden térből? Akkor bízd profikra, fordulj hozzánk bizalommal:
A Yellow Group kreatív, lendületes csapatára nem csak a belsőépítészeti tervezés, és a komplett kivitelezés terén számíthatsz, hanem az anyagok, a színek összehangolásában, de otthonod újra „stylingolásában” is segítünk, ha szeretnéd!