
Az 5 legszerethetőbb konyhatrend 2022-re
Az elmúlt két évben bizony a pandémia hatása a lakberendezés és azon belül a konyha tervezés, konyha trendek terén is jelentős nyomott hagyott. A számos változás közül az egyik, hogy a konyhánk – még az eddigieknél is erőteljesebb – központi helyet foglal el az otthonunkban, éppen ezért meghittebbé, otthonosabbá, barátságosabbá válik majd számunkra. Nézzük, milyen új irányokkal, milyen újításokkal nézünk szembe a 2022-es konyha trendek kapcsán!
Noha már a tavalyi év is bőven hozott újításokat konyhafronton (is) – az idei esztendő is igencsak bővelkedik az újításokban. Viszlát, szögletes, éles, hegyes formák, színtelen, letisztult felületek! Az idén üdvözölhetjük végre a színeket, a természetes fa anyagokat, és sokunk örömére eljött az ívelt, kerekded formák ideje!
Vagyis, a lakás többi helyiségéhez illően, a konyha enteriőr is végre barátságosabbá, szerethetőbbé, ismerősebbé válik majd számunkra.

Fotó: Marazzi
Ebben pedig nem csak az újra fénykorát érő vintázs vagy retro stílusok felelevenedése, hanem sok új modern, kortárs megoldás, innováció is elősegíti ma már – elvégre az optimizmus és a jókedv elérése a cél, hogy minden eddiginél jobban érezzük magunkat az otthonunkban.
Nézzük, milyen pozitív kicsengésű újdonságokkal találkozhatunk 2022-ben konyha fronton?
1. Meghittebbé és hagyományosabbá válnak konyhánk színei, anyagai
A modern, neutrális, hűvös színeket, illetve az utóbbi évben divatos drámai, sötét tónusokat mára felváltották a klasszikusabb, hagyományosabb, mediterrán elemek. A gránitot és a márványt egyre színesebb, melegebb hatású változatokban láthatjuk majd, és kombinálhatjuk, vagy akár fel is válthatjuk a jóval meghittebb látványt nyújtó fa felületekkel. A fa anyagok mellé pedig a finomabb lazúrok, és az élénk színek is visszatérnek!

Fotó: Colore
Ma már a konyhánk egyre inkább tükrözi a saját ízlésünket (a magazinok és katalógusok modern álomvilága helyett). A hófehér és a fényes minimál front elemek háttérbe szorulásával egyre több fából készült, festett bútorral találkozhatunk ismét. Ami pedig a teljesen fehér konyhákat illeti – még azok is maradnak, egy kis változtatással: ez pedig nem más, mint a rétegzett színek. Trend lesz a piszkosfehér, és a fehér szürkésebb, törtebb, vagyis élhetőbb árnyalatai. Az előttünk álló években egy jóval kifinomultabb stílus lép elő, egy lazább, lazúrosabb látvány uralkodik majd, mely előszeretettel alkalmazza a nyersfát, a lágyabb színeket miközben kiemeli a textúrákat is.

Fotó: Peronda FS
2. A hófehér, szürke, fekete bútorokat felváltják idén a színes szekrénysorok
Ugyan a fekete nem fog eltűnni az előrejelzések szerint – a különösen, ami a csaptelepeket, fogantyúkat, lábakat, illetve a különböző divatos tálakat és edényeket illeti –a bútorok tekintetében azonban újra előtérbe kerülnek a színek!
Ariana Cesa – a Benjamin Moore világhírű festékcég fejlesztési részlegének egyik vezetője szerint is a konyha tulajdonosok mára sokkal bevállalósabbak lettek, mint a korábbi években. Ennek köszönhetően egyre több tengerészkék, bordó vagy épp narancs konyhát láthatunk, de a füstösebb színek, a bézs és a zöld, sőt a világoskék is divatosak lesznek a konyhabútorok és a burkolatok tekintetében egyaránt.

Fotó: Pastorelli
3. Lélegző konyhák?
Ez is az új konyhatrendek egyike, de vajon mit is jelent ez? Nos, a sok üveg és áttetsző anyag használaton túl leginkább azt, amit már mi is egyre több magazin is katalógus lapjain láthatunk – hogy a felső szekrénysorok kezdenek eltűnni, helyettük maximum egy-két nyitott polc veszi át a szerepet, de olykor semmi. Így kétségkívül szellősebb, légiesebb lesz az élettér, azonban a tárolás szempontjából – legalábbis első látásra – nehezebb dolguk lesz azoknak, akik rendszeresen főznek, és napi szinten használják a konyhát. Ám ezt is kompenzálhatjuk: az optimalizált, és egyre nagyobb térkihasználással bíró alsószekrények, és konyhaszigetek – tároló funkcióival. A praktikus beépíthető tárolók és fiókrendszerezők mellett mindennek meglesz a maga helye, és nem uralkodik el majd a káosz a konyhádban.

Fotó: Rearson Design Group
4. Lágy, íves és gömbölyödő formák
Szinte terápiás hatással vannak ránk a gömbölyded, lágy, íves vonalak és formák – hiszen a természet organikus megjelenéseit juttatják eszünkbe. A kemény, éles sarkok helyett a lágyan ívelt vonalakon csak úgy siklik a tekintet, ami szemünkre, pszichénkre is egyaránt pozitív hatással van. Jöhetnek tehát a boltívek, a henger formájú oszlopmegoldások, és úgy általában mindenütt a lágyuló vonalak – mint az íves konyhapultok, reggelizők, konyhasziget megoldások.

Fotó: Ragno
5. Főszerepben a világítás
A jó megvilágítás persze minden lakásban és különösen a konyha terén kulcsfontosságú, és eddig is erős spotokkal vagy LED-sorokkal világítottuk meg a konyhát, legfőként a munkalap és főzőlap területeit. Az idei lakberendezési trendek esetében azonban ez még kiemeltebbé válik majd – az alapvilágítás mellett ugyanis egyre hangsúlyosabb szerepet kap a közvetett világítás, egyre gyakrabban találkozunk majd a szekrényekbe, fiókokba, vagy a különböző benyílókba rejted LED-világítással, ezek közül akár színes megoldásokat is választhatunk.
Ami még szintén egy látványos újdonság, az az – egyébként is színes és napfényes – konyha dizájn részévé váló óriási csillárok, dizájnlámpák megjelenése.

Fotó: Pastorelli
Új konyhát tervezel, vagy csak szeretnéd egy kicsit felfrissíteni a régit? Akár csak a konyha, a konyhabútor akár a komplett ház vagy lakás belsőépítészeti tervezésében, sőt a kivitelezésében is számíthatsz ránk:
A Yellow Group kreatív csapata segít megtalálni és megvalósítani mindenki számára az egyedi, személyre szabott megoldásokat, az egyedi, kortalan és fenntartható otthonteremtés jegyében!