lakberendezés
22
márc

A lakályos vendégszoba titkai

lakberendezés során a vendégszoba úgymond másodlagos, azaz sokszor nem fordítunk rá elegendő figyelmet, pedig nem csak érdemes, de fontos is lenne.

lakberendezés a legtöbb esetben azokról a terekről szól, amelyekben a mindennapjainkat töltjük – azaz a nappaliról, a konyháról és a hálószobáról -, de nem szabad megfeledkezni azokról a helyiségekről sem, amelyekben a vendégeink töltik majd az idejüket. Sokan csak a már nem használatos bútorokat helyezik el ebben a szobában, és egyebekkel nem is foglalkoznak, ám érdemes egy kis időt szánni a vendégszobára is, hogy ne csak megfelelő, de annál jóval több is lehessen.

Amikor vendégszobáról beszélünk, nem a szállodai szobák steril hangulatára kell gondolni, tehát vihetünk bele valamennyi személyességet is, ám fontos, hogy ne legyen tele személyes tárgyakkal, hiszen főként a vendégek kényelmét kell, hogy szolgálja. Stílusát tekintve azonban érdemes a lakás többi részéhez igazítani a lakberendezés tervezésekor, főleg abban az esetben, ha nem csak vendégszobaként funkcionál. A hazai ingatlanok nagy részében ez nem is oldható meg, tehát sokan használják a vendégszobát dolgozószobaként, vagy tárolóhelyiségként is, ám lényeges, hogy a vendégek érkezésekor könnyen és gyorsan át lehessen alakítani kizárólag az ő szükségleteikre.

És ha már szóba kerültek a szükségletek, lássuk, mire van feltétlenül szükség egy vendégszobában. Alapvető az ágy, ami lehet akár egy kinyitható kanapé is, ám fontos, hogy kényelmes legyen. Emellett szükséges egy, vagy két lerakóasztal is, amelyek éjjeliszekrényként is funkcionálhatnak, valamint egy szekrény – polcos és akasztós -, ami üres, vagyis kizárólag a vendégek fogadásához készítettük elő. Minden más csak extra, ám a vendégek kényelméért mindent bevethetünk a lakberendezés során!

Szeretné felújíttatni az otthonát, és ehhez teljes körű segítségre lenne szüksége? Válasszon bennünket, és bízza ránk a munkálatokat a tervezéstől a kivitelezésen át egészen a lakberendezésig! Vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot!