Tapéta: dekorál, takar, szigetel
A tapéta a lakberendezés egyik legkönnyebben alkalmazható, egyben leghatásosabb eszköze egy helyiség hangulatának megváltoztatására.
Talán nem meglepő, hogy a tapéta több évezredes hagyománnyal rendelkezik; nagyjából egyidős a papírral, ami Kínában készült, és az első tapétákat is itt használták az épületek belső tereinek díszítésére. Nagyjából az időszámításunk szerinti IV. században vált Kínában általánossá a tapéta használata, majd lassan elterjedt az egész világon is. Európában azonban sokáig a textil- és selyemtapéták jelentették a belsőépítészet csúcsát, a papír csak jóval később, a XIX. században kezdett elfogadottá válni.
Napjainkban már számtalan típus érhető el, így akár nedvességtűrő, azaz akár fürdőszobában is alkalmazható tapéták is készülnek, a minták tekintetében pedig egyenesen végtelen hosszú a lehetőségek sora. A falburkolatok ráadásul már túlmutatnak a papírból, vagy textilből készített tapétákon, és mind a természetes, mind a szintetikus anyagok közül érdemes lehet választani, ha különleges lakberendezési megoldásokra van szükség egy otthon kialakításakor.
A tapéta elsősorban dekorációként szolgál, ám nem csupán erre alkalmas. A legtöbben ismerik az úgynevezett fűrészporos tapétát, amelyet a panelházakban alkalmaznak előszeretettel, hiszen elfedi a fal egyenetlenségeit, és textúrát ad neki. A fűrészporos változat mellett – ami már elég rég kiment a divatból – azonban minden más tapéta is képes ugyanerre, ráadásul a hang- és hőszigetelésben is szerepet játszhat, ha a megfelelő típust választjuk.
További előny, hogy a tapéta „négy évszakos”, azaz bármikor sort lehet keríteni a felrakására, ami ráadásul kifejezetten gyorsan elvégezhető, hátránya viszont, hogy valamivel drágább, mint egy egyszerű kifestés. A lakberendezési előnyökkel azonban semmi más nem képes felvenni a versenyt, hiszen különleges, egyedi hangulatot képes kölcsönözni egy helyiségnek, ha a falburkolata valamilyen tapéta.
Ha szeretné felújíttatni az otthonát, és segítségre lenne szüksége minden egyes részfeladathoz, forduljon hozzánk bizalommal, és bízza ránk a munkálatokat a tervezéstől a kivitelezésen át egészen a lakberendezésig! Forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot!