5 innováció a konyhában, amiket a legjobban szeretünk az idén
Korábban már ugyan írtunk a 2021-es konyhatrendek témában, azonban most már azt is láthatjuk, hogy az újdonságok közül mely trendek lettek azok, amik valóban szerethetőek, közkedveltek lettek. Amiket rohanós hétköznapjaink során is valóban jól ki tudunk használni, mert praktikusnak, és funkcionálisnak bizonyulnak. Íme, mutatjuk a top kedvenceket!
Mivel szerencsére a konyhai megoldások terén azért nem jön olyan túl sok változás, és sok trend maradt velünk a korábbi évekből, évtizedből is – elvégre kinek is lenne pénze és energiája évente megújítani a konyhát? És noha a színek, anyag, formák mindig megújulni látszanak, ezeket nem kell, hogy vakon kövessük – elvégre hogy a konyhabútort és a konyha burkolatát is azért hosszú távra választjuk ki – de mindig érdemes átfutni az új trendeket már csak azért is, mert mindig találunk benne néhány igazán praktikus eszközt, gépet, berendezést vagy alapötletet – ha éppen tervünkben van már egy alapos felújítás, netán pont most építkezünk.
Nézzük, melyek a legtöbbek által kedvelt konyhai trendek az idén!
1. Okos és kompakt
Különösen, ha kicsi a konyhánk, akkor kiemelten érdemes lesz törekednünk arra, hogy alaposan átgondoljuk annak elrendezését. Ahhoz, hogy a konyha minden fontos négyzetcentiméterét alaposan kihasználhassuk, érdemes olyan konyhabútor megoldásban gondolkodni, hogy a tároló résszel minél inkább felfelé terjeszkedve, gondolunk a gépek beépített gépekre, egy magasabban elhelyezett tárolóra, éléskamrára, különösen, ha több tartós élelmiszert szeretnénk elraktározni. Ha van helyünk konyhasziget építésére, szuper, mert az alatt is nagyon sok funkció elrejthető, ahogyan a konyhapult alatti egységekben is. Törekedjünk tehát – pláne a minél kisebb helyen – a minél több funkció okos, kompakt megszervezésére.
2. Forralt víz azonnal, a csapból!
Mai, folyton rohanó életvitelünk mellett szerencsére számos olyan kényelmi megoldással találkozhatunk, melyek jelentősen megkönnyítik mindennapjainkat. Ilyen pl. a Grohe egyik remekújítása is, melyet ugyan már néhány éve lehetőségünk nyílt megismerni, azonban 2021-ben egyre több cikk és keresés született a forróvizes csaptelep témájában, és egyre nagyobb számú eladás is történt e termékekből. Ez részben azért is lehet, mert az elmúlt egy évben otthoni munkánk során jóval többet teáztunk és kávéztunk otthon, amihez az azonnali, csapból érkező forró víz igen jól jött. Persze, amikor fáradtan haza esünk a munkahelyünkről, akkor is kifejezetten jól jön, hogy értékes percekkel hamarabb tud elkészülni a vacsorára főzött leves, tészta vagy zöldség. Vagy ott van az a helyzet, amikor a kisbaba kiejti a szájából a cumit, és azt azonnal szeretnénk fertőtleníteni.
3. Pultba épített elszívók
A pultba épített páraelszívók sem az idei év újdonságai közé tartoznak, azonban mostanra váltak elterjedté itthon is. Egyre többet találkozunk velük mi magunk is a konyhatervezés során, egyre nagyobb igény mutatkozik rájuk, hiszen igazán praktikusak. Ezek a nagy teljesítményű elszívók közvetlenül az edény környezetéből vonják el a levegőt, ami nagyon jó megoldás különösen ott, ahol a konyha és a nappali egy légtérben helyezkedik el. Így az elszívás hatékonyabb, erőteljesebb lesz, ugyanakkor diszkrétebb és nagyobb kreativitást ad a fal illetve a bútor tervezésének is.
4. Újítások a csempék elrendezése, formája, és színei terén is – végre!
A konyháink falain újabban megjelenő burkolólapok terén nem csak a színek, minták, hanem leginkább az elrendezésben láthatunk jelentős különbséget. Míg a fehér metrócsempét már jól ismerjük korábbról, és nagyon szeretjük mi is a fahatású járólapokkal kombinálva, addig a színes, mintás változatokkal, a kreatívabb burkolási módozatokkal főleg az idei évben találkozhattunk. A lépcsőzetes, vagy téglamintában elrendezett lapok mellett megjelent az igen mutatós halszálka mintázat, mely a korábbi parketta lerakási módokból lehet ismerős.
5. Nyitott fali szekrények, intelligens tároló megoldások
A konyhai anyagok felhasználásának változatossága, egyedi kombinálási igénye az idei évben nem csak megmarad, de még tovább is növekszik. A beton, a fém, a fa együttese továbbra is uralkodó trend maradt. Az ipari stílusú, nyitott szekrények, a nyitott felső polcok fémmel való keretezése kifejezetten népszerűvé vált. Ahol hely és lehetőség van rá, ott a nyitott, szabadon álló, többnyire a konyha közepére elhelyezett konyhaszigetek hódítanak, a fiókok pedig egyre rendszerezettebbek, egyre jobb elosztást, beosztást kapnak. Az intelligens tárolás egyre nagyobb hangsúlyt kap az életünkben – Marie Condo rendszerezési és szelektálási ötleteiből merítve – mi is megtanultunk, hogy az igényes tárolás kulcsfontosságú a mindennapi életünkben.
Szeretnéd Te is átültetni ezeket a hasznos tippeket, trendeket mindennapjaidba? Netán új konyha tervezésében és megvalósításában szeretnél profi segítséget?
Akkor fordulj hozzánk bizalommal:
A Yellow Group kreatív csapata segít megtalálni a hozzátok leginkább illőt, majd veletek közösen megtervezzük és kialakítjuk az új konyha, nappali, háló vagy fürdő, vagy akár az otthoni dolgozószoba ízléses, dekoratív és kellően praktikus élettereit!