beltéri lépcső
30
aug

Beltéri lépcsők a lakásban

beltéri lépcsőkre a legtöbben úgy gondolnak, mint aminek segítségével át lehet hidalni a szintkülönbséget – holott ennél jóval többről van szó.

Tény, hogy a beltéri lépcső leginkább arra szolgál, hogy közlekedjünk rajta a szintek között, ám fontos megemlíteni, hogy ezen túl egy fontos dizájnelemről van szó, ami egyrészt felhívja magára a figyelmet, másrészt meghatározza a környezetét is. Ahány lépcső, annyiféle, tehát lehet egyenes, vagy akár csigalépcső is, de a méret, a meredekség, a korlát, avagy annak hiánya, illetve a burkolat mind olyan tulajdonságok, amelyek akár az otthon díszévé is tehetik a beltéri lépcsőt.

lakberendezés során mindezeket figyelembe kell venni, hogy a beltéri lépcső tökéletesen harmonizálhasson a lakótér többi elemével – vagy épp ellenkezőleg, annyira elüssön tőle, amennyire csak lehetséges. Tegyük fel, hogy a lépcső adott, azaz csupán felújításra szorul, és tekintsünk el az elhelyezkedésétől, illetve a formájától. Lehetséges olyan festést, illetve burkolatot választani hozzá, ami által szinte beleolvad a háttérbe, de olyat is, amivel a környezetével harmonizálhat, sőt, az is megoldható, hogy teljesen elüssön a környezetétől, kiemelkedjen a háttérből, ezzel mintegy fókuszponttá váljon az adott helyiségben.

Ha viszont nem adott, vagy nem menthető, akkor az alapjaitól lehet újratervezni a beltéri lépcsőt. Ebben az esetben fontos figyelni arra is, hogy kényelmesen és biztonságosan lehessen azt használni, de mindezt a lakberendezésben betöltött szerepének megtartásával együtt. A praktikusságot sem szabad mellékesen kezelni, ezért például érdemes a beltéri lépcsőket valamilyen hangszigetelési megoldással is ellátni, ami lehet magában a szerkezetben is, de egyszerűbb megoldásként a rá fektetett lépcsőszőnyeg is szóba jöhet.

Amennyiben felújítást tervez, forduljon hozzánk bizalommal, és bízza ránk a munkálatokat a tervezéstől a kivitelezésen át egészen a lakberendezésig! Vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken, és kérjen árajánlatot!