5 trükkös tárolási ötlet a konyhában
Méretétől és kialakításától függetlenül, konyhánk egyik legnagyobb kihívásai közé tartozik a tárolás. Ahhoz hogy mindennek legyen helye, minden kézre essen, praktikusan hozzáférhető legyen, bizony nem kis tervezés-szervezés szükséges. Pláne akkor nagyon lényeges, ha sok a holmink, szeretünk főzni, ám nem szívesen látjuk elől hagyva a dolgainkat, illetve amikor konyhánk a nappalival egy légtérben, otthonunk legimpozánsabb, leginkább reprezentatív terében kapott helyett…
Ha konyhát tervezünk, akkor annak bizonyos szerves részét képezi a tárolás. Fontos, hogy minden szükséges eszközünk a jól hozzáférhető, mégis kevésbé látható legyen.
Nézzük, mire ügyeljünk elsősorban, ha a konyha tárolásával kapcsolatosan szeretnénk egy ügyes, jól szervezett, praktikus és igényes megoldást kialakítani az otthonunkban!
1. Látni vagy nem látni
A nappalival közös térbe szervezett, amerikai konyha esetében ugyanakkor fontos egyfajta „rejtőzködés”. Ez egyszerűen hangozhat, ám közel sem az! Nagyon alaposan át kell gondolnunk ugyanis, hogy milyen polckiosztást, fiókrendszert, és kihúzható elemes rekeszeket tervezünk be, ami számunkra, családunk életvitelét, holmijait, és a konyhával szemben támasztott igényeit a leginkább kielégíti a konyhával szemben.
2. Szelektáljunk okosan
Egy konyhabútor esetében a hulladékgyűjtés, a szeméttárolás kérdése is elengedhetetlen. A szelektív hulladékgyűjtés kérdéséről ma már talán senkit sem kell meggyőzni, ellenben ennek ízléses, higiénikus kivitelezése már hagy számunkra némi fejtörőt. Ha van erre módunk, lehetőségünk – és persze, elegendő helyünk – akkor a legszerencsésebb, ha legalább négyféle kukával tervezünk: az általános háztartási hulladék, a műanyag, a papír illetve az üveg elkülönítése számára. Szerencsénkre ma már számos profi kihúzható, ajtó kinyílásával egy időben felnyíló, szekrényajtókra szerelhető és számos egyéb megoldásban gondolkodhatunk. Ezeket a mosogató alá szokták általában telepíteni, de némi leleményességgel bárhol a lakásban kialakíthatjuk ezek helyét. A szelektívet akár egy nagyobb gardrób, háztartási szekrény vagy előszoba szekrény is elrejtheti, de akár egy pihenő pad vagy puff is kiváló lehet e célra.
3. Egységes tartók, ízléses dobozok
Lakásunk szépségét, otthonunk rendezettségét nagyban befolyásolja az, hogy jól láthatóan mindennek megvan a saját helye. Ahol mindez még fokozottabban érvényesül, az a konyha, a konyhabútor. Aki nem tud precíz rendet tartani, vagy túl kevés helyhez viszonylag sok holmija van, melyeknek megfelelő tárolást kell biztosítania – számukra mindenképpen a zárt szekrény megoldásokat javasoljuk, lehetőleg minél több fiókkal, polcokkal. Ha azonban szívesen látnánk néhány nyitott polcot is – ami kétségkívül megtöri a blokkok zárt világát, kicsit lendületesebbé, szellősebbé téve a látványt – akkor érdemes beszereznünk egyforma tartókat, tárolókat, üveg – vagy fém edényeket, melyek szépen, egyformán felsorakoztatva egy-két odaillő dekorációval kiegészítve lazíthatnak a konyha szigorúságán, életet vihetnek a térbe.
4. Nincs kamránk? Megoldás: egy jól szervezett konyhaszekrény kamrafunkcióval!
Főleg manapság, a bizonytalan helyzetre való tekintettel egyre kevesebbet látogatjuk a boltokat, és egyre tudatosabban spájzolunk, halmozunk fel tartalékot – de a tartós élelmiszerek tárolása egyébként is megoldott kell legyen. Szerencsések vagyunk, ha erre külön rendelkezésünkre áll a konyhánkból nyíló, vagy ahhoz nagyon közel eső tárló, kamra – ám ha nincs ilyen plusz helyiségünk, akkor sincs ok a csüggedésre: a mai, modern konyhabútorok már remek tároló megoldásokkal, kamra funkciókkal készülnek. Ezekben a tartós élelmiszerek mellett a ritkábban használt konyhagépeink, eszközeink tárolását is könnyűszerrel megoldhatjuk. A legcélszerűbb az alsó szekrénysorban a kihúzható, kifordítható megoldás, mert így a hátrébb elhelyezett dolgokat is könnyűszerrel elérhetjük, anélkül, hogy minden mást, ami előtte van, ki kellene rámolnunk előbb. De jó ötlet a nagy, plafoning bepolcozott, keskeny szekrény is zárt ajtókkal, esetleg üvegezett, belső háttérvilágítással. Ha némi figyelmet fordítunk egy ilyen belső térben elhelyezett, dekoratív kamra megtervezésére – mint a különböző polcok, fűszertartók, egységes dobozok tárolása, a világítás ízléses és funkcionális kialakítása – akkor egy ilyen trükkös kamra akár még a konyha dizájnelemévé is válhat.
5. Használjuk ki a sarkokat, a magasságokat is!
Amikor a helykihasználásról beszélünk, arra gondolunk, hogy valóban minden lehetséges helyet, teret használjunk ki, lehetőleg maximálisan. Egy belső elosztókkal is felszerelt sarokfiók, a kifordítható fiókelemek, vagy a mosogató alatti tér maximális kihasználása nagyban megkönnyíti tárolási gondjainkat, miközben nem csak helyet, de időt is jócskán spórol számunkra.
A sarkok mellett éppen ez a helyzet a magasságokkal is: ahogy egy gipszkarton keretben is még rendkívül sok kiaknázatlan tároló elem rejtőzik, úgy egyre több helyen találkozhatunk a mai konyhabútorok esetében a plafonig történő építkezéssel. Ez a tágas, nagy konyháknál jól mutat, a nappalival közös terek stílusossá, egységessé válnak, ahogy a kis terű konyháknál pedig felettébb praktikus, hiszen rengeteg további tároló helyet nyerhetünk, akár már, további funkciók számára is, pl. a ritkábban használt dolgaink, szezonális ruhaneműk, lakástextilek is megbújhatnak a felső polcokon.
6. Trükkös konyhaszigetek, zsúrkocsik
A konyhaszigetek remekül kihasználhatók tárolásra is, amellett, hogy felületükön akár egy főzőállomás, vagy egy étkezőasztal funkcióval ruházzuk is fel őket. Kihúzható fiókok, rejtett polcok, kamrafunkció vagy akár egy mutatós bortartó is helyet kaphat itt. Ha nincs elegendő helyünk egy konyhasziget számára, akár még egy stílusos zsúrkocsival is plusz helyet nyerhetünk a hozzávalóknak, ráadásul oda gurítjuk, ahol éppen szükségünk van rá.
Szívesen venne még több kreatív tippet új konyhája megtervezéséhez? Akkor böngésszen hétről hétre blogunkban, ahol számos inspirációval, és remek tervezési tippekkel jövünk. Ha pedig még ez sem lenne elég, és egy komolyabb szakmai segítség jól jönne, akkor bátran keressen fel bennünket! A kreatív és sokoldalú Yellow Group csapat Önnel együtt megálmodja, megtervezi, sőt meg is valósítja új konyháját, egyedi konyhabútorát!