7 fontos szempont az új konyha kialakításánál
19
ápr

7 fontos szempont az új konyha kialakításánál

Amikor új konyhát tervezünk, bizony számos szempontot kell figyelembe vennünk. A látvány és a dizájn mellett éppolyan lényeges a praktikum, a tartósság, az ergonómia, és a saját, személyes szokásaink – ahogyan és amire majd mi használjuk konyhánkat.

Ha konyhát tervezünk, akkor természetesen a hatékonyság mellett sem mehetünk el, hiszen egy jó konyhabútor sok feleslegesen elvesztegetett időtől kímél meg bennünket. Ehhez a megfelelő konyha ergonómia is nagyon lényeges – azaz, a konyhabútor tervezésének helyes egymásra épülése a különböző munkafázisok kapcsán – ahogyan erről már részletesebben írtunk korábbi cikkünkben.

Azonban a mindennapokban gyakorta használatos, fontos szerepet betöltő helyiség kialakítása nagy körültekintést igényel, ahogy a komoly szakértelemre is szükség van ebben az igencsak költséges beruházásban.

És, mivel a konyha otthonunknak az a területe, melyet jó esetben hosszú-hosszú ideig használunk majd, így a praktikumra, a tartósságra és persze a kellemes, esztétikus látványra éppúgy nagy hangsúlyt fektetünk.

A jó konyhabútor egyszerre tartós, dekoratív, kényelmes és praktikus is
A jó konyhabútor egyszerre tartós, dekoratív, kényelmes és praktikus is
Fotó: Wowhomy

Nézzük, mik azok a legfontosabb szempontok, melyeket az új konyha, konyhabútor tervezés során mindenképpen érdemes figyelembe vennünk!

1. Elrendezés

Elrendezését tekintve konyhánk megtervezésekor számtalan megoldás közül választhatunk: lehet egy egyenes sorban a konyhabútor, lehet párhuzamos, vagy L-alakú, U-alakú, vagy akár még G-alakú is – helyünk és persze konyhánkkal támasztott igényeink szerint.

Konyhánk elrendezését, a különböző blokkok, szekrények méreteit, elosztását nem csupán a rendelkezésünkre álló hely, vagy a helyiség méretei, hanem a benne lévő nyílászárók, fűtőtestek, radiátorok is nagyban meghatározzák majd. Éppen ezért, általában véve az egyenes, vagy az L-alakú konyha konyhaszigettel az egyik legpraktikusabb elrendezés, mely még látványát tekintve is jól mutat a helyiségben, miközben összeköti a családot is – azaz, a konyhában tevékenykedőt a nappaliban beszélgető többi családtaggal, vendéggel.

Meleg fényforrások, látványos dekorációk a konyhasziget nappali felőli oldalán
Meleg fényforrások, látványos dekorációk a konyhasziget nappali felőli oldalán – egy ilyen megoldással tökéletes lesz az összhang!
Fotó: interiorzine.com

2. Praktikum

Egy konyhabútor esetében a praktikum alapvető: ez jelentheti az egyes bútorelemek, pultrészek, vagy konyhagépek megfelelő magasságát, mélységét, szélességét, ami pont kényelmes a számunkra. De éppúgy jelenti még a bútoron belüli polcok, tároló elemek jó elrendezését, számunkra éppen megfelelő kihasználtságát is.
Fontos, hogy konyhánk legyen hívogató, ám bírja a „nagyüzemet” is: a tökéletes méretezés, optimális technológiai sorrend, és tisztántarthatóság mellett az is fontos, hogy ha kell, az egész család odaférjen, kényelmesen elférjünk egymás mellett főzés, előkészítés vagy mosogatás közben.

Konyhabútornál fontos szempont a praktikum
Konyhabútornál fontos szempont a praktikum
Fotó: Origo

3. Stílus

Lakásunk miliőjének alapvető stílusjegyeit – legyen az klasszikus, rusztikus vagy modern, esetleg egy fiatalos, urbánus loft – érdemes megjelenítenünk a konyhabútor és a konyhai enteriőr alapvető berendezésein, sőt kiegészítőinek megjelenésén is.

Ha egy cseppnyi glamour is megjelenik mintegy fűszerezésképpen a reprezentatív terek látványában, akkor érdemes azt a konyhánál is éppúgy behozni az összképbe.

Leginkább a nappalival egybeépített, egy légtérben kialakított konyhaenteriőrnél jellemző, hogy a stílus valamennyi funkciónál, minden helyiség berendezésében, anyaghasználatában összecseng.
A konyhabútor egyre inkább divatossá váló szobaszerű látványát úgy teremthetjük meg, ha a konyhánk teljes berendezését, annak anyagait, stílusát, formavilágát is hozzáigazítjuk a nappali többi bútorához. A funkcionalitás mellett pedig itt is fontos, sőt egyre fontosabb szempont lett a minőségi anyaghasználat, a felületek, minták, színek összhangja.

Nappalival egyenragnú konyhabútor
A konyhabútort a nappali berendezésével egyenrangúvá tenni? Igazi forradalom, egy friss, szerethető ötlet
Fotó: Pinterest

4. Anyagok

Az anyagok kiválasztását illetően szerencsére ma már egyre több lehetőségünk van: mind a színek, mind pedig a felületek, textúrák egészen széles arzenáljából válogathatunk. Érdemes azonban a natúr, természetes, magasabb minőségű anyagok használatára törekednünk – egy gránit vagy egy tölgyfa ráadásul nem csak azért időtálló, mert organikus, hanem azért is, mert a valódi természet látványa sosem fog kimenni a divatból!

A meleg természetes fa meleg fényekkel még otthonosabbá, meghittebbé varázsolható
A meleg természetes fa meleg fényekkel még otthonosabbá, meghittebbé varázsolható
Fotó: Lakáskultúra

5. Kényelem

A konyha afféle kis üzem, így a funkcionalitás az egyik elsődleges szempont. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a legszebb berendezés sem ér fabatkát sem, ha nem jó, vagy nem kényelmes annak használata, ha idő előtt tönkremegy, leválik, elkopik, nem esik kézre, túl magas vagy túl alacsony. Az ergonómiai szempontokat, valamint annak tényét, hogy a különböző gépek sorrendje és azok egymástól való távolsága kötött – figyelembe kell vegyük a tervezésnél.

Noha a konyhagépek evolúciójának korában élünk, nem tanácsos mégsem mindent bezsúfolni ide: Gondoljuk át, mik azok az újítások, technológiák, amelyeket ténylegesen ki is használunk majd!

Megjelent már a gőzpároló, a beépíthető kávéfőző, vagy a melegen tartó fiók is.

De vajon tényleg kell-e helyet szorítanunk ezeknek az újdonságoknak – a fontos tárolóhely rovására – ha csak ritkán iszunk otthon kávét, vagy szívesebben eszünk a sültek mellé burgonyát vagy salátákat a párolt zöld koszt helyett?

Konyhánk kényelmének ugyanakkor fontos és alapvető része a megfelelő világítás: ez legyen az, amin semmi esetre se spóroljunk!

Valamennyi munkapult, munkafelületet kapjon saját fényforrást, de jó szolgálatot tehet egy központi mennyezeti lámpa, különösen, ha állítható annak fényereje és színhőmérséklete – melyeket majd egyénileg igazíthatunk a pillanatnyi használat és hangulatunk függvényében. Konyhaszigetünket, étkező asztalunkat pedig mennyezetről belógó lámpatestek világítsák meg.

Nagyon fontos a jó világítás a konyhában, erre megoldás a LED fényforrás
A LED-világítás ma már szinte alapvető a pultok fölött, a felső szekrénysorba elrejtve, de ne feledkezzünk meg a többi terület jó megvilágításáról sem!
Fotó: Lakberendezés Trendmagazin

6. Sokoldalúság

A konyhabútorok magassága általában 240 cm, de újabban a mennyezetig érő bútorokat is gyakran választják. Ez praktikus, mert noha csak létráról vagy hokedliről érjük fel a felső szinteket, nagyon sok mindent elnyel: a tartós élelmiszereken túl még a ritkábban használt, szezonális konyhai eszközöket, a befőzés kellékeit vagy az ünnepi dekorációt is tárolhatjuk itt.

Van ugyanakkor ezzel egyidőben egy másik irányzat is, miszerint pont hogy nem kell telezsúfolnunk a konyhát szekrényekkel: itt szekrénysort csak alul találunk, míg a felső szekrénysort helyettesítő néhány nyitott polccal kellemes, szellős teret kaphatunk. Ez a megoldás gyakorta főzőknek, sütőknek, rendszeres befőzőknek nem annyira ajánlott, de a minimál konyha igényekhez jól alkalmazkodik, és szépen engedi érvényesülni a különleges, látványos burkolatokat.

Ha konyhaszigetben gondolkodunk, az is számos funkciót elláthat – étkezőasztal, főzőállomás, tárolóegység, bortartó, extra munkafelület, vagy dekorációs tartó –a konyhaszigetet igazán sokoldalúan kihasználhatjuk.

Egy jó konyhasziget, vagy félsziget egyedi megoldások széles tárházát kínálja nekünk
Egy jó konyhasziget, vagy félsziget egyedi megoldások széles tárházát kínálja nekünk.
Fotó: Lakbermagazin

7. Időtállóság

Egy konyhabútort több évig, akár évtizedekig is tudunk használni. Ehhez persze, hogy valóban hosszútávra tervezzük meg az új konyhát, nagyon lényeges a magas minőségű anyaghasználat, a jó vasalatok, minőségi gépek, csapok és mosogató mellett a különböző felületek harmonikus látványa, a színek, árnyalatok összhangja is.

Annak, aki hosszútávra tervez konyhát, nem javasoljuk, hogy az éppen aktuális trendek szerint terveztesse meg a bútort – az éppen uralkodó divatárnyalatok helyett az időtálló semleges tónusok, vagy a természetből kölcsönzött fa, kő textúrái uralják inkább a látványt.

A fekete konyhabútor is nagy divat
A fekete konyhabútor is nagy divat ma, ám merész: kis terekben, kevésbé napfényes helyiségekben inkább kerüljük a használatát, mert könnyen összenyomhatja optikailag a teret.
Fotó: online-lakberendezes.hu (Fibinger Zsuzsa munkája)

Aki időtálló konyhát szeretne, a klasszikus fehér bútorral sem tud mellényúlni: ez a teret is kellemesen tágító örökzöld megjelenés sosem megy ki a divatból, és különböző kiegészítőkkel, friss növényekkel, élővirágokkal, élénk színű kaspókkal bármikor felfrissülhet, megújulhat a konyha – de egy kevés fa hatással, vagy feketével kombinálva is igazán izgalmas tud lenni a hófehér szekrénysor.

A fehér konyhabútor optikailag tágítja a teret
A fehér konyhabútor viszont tágítja a teret, ráadásul sosem megy ki a divatból.
Fotó: Pinterest

További konyhatervezés ötletekre vágyik? Akkor kövesse figyelemmel a jövőben is blogunkat, de akár korábbi cikkeinkből is számos remek inspirációt, hasznos tippet meríthet!

Ha pedig inkább a megvalósításban vagy a szakszerű tervezésben, egyedi konyhabútor megálmodásában és megalkotásában kérné a segítségünket, hogy azt kifejezetten az Ön igényeihez, méreteihez és stílusához szabhassuk, akkor bátran keressen fel bennünket:

A kreatív, lendületes Yellow Group csapata képes kihozni a maximumot még a leglehetlenebbnek hitt helyiségből is!