
4 gyakori hiba az enteriőr színválasztását illetően
Van, aki úgy gondolja: a színeket nem kell előre megtervezni egy lakás kialakításakor, majd kialakul. Pedig a tudatosság nagyon is fontos, hiszen otthonunk legdinamikusabb elemei a színek. Egy-egy új tónussal, vagy egy vele harmonizáló színpárral a tér egész hangulatát meg tudjuk változtatni.
Az, hogy egy adott árnyalat hogyan érvényesül a térben, nagyban függ a helyiség fényviszonyaitól. Egy-egy helyiség méreteit sem árt figyelembe venni – hiszen egy kisebb, pláne sötétebb szobában a túl sötét árnyalatok, drámai színek nyomasztóan hatnak – itt inkább fényes, világos árnyalatokkal érdemes terveznünk. Ezzel ellentétben, egy túlzottan nagy, üres, fényárban úszó teret nyugodtan visszább foghatunk, és kuckósabbá, melegebbé varázsolhatunk egy sötétebb, melegebb tónusú árnyalattal.

Fotó: Lakberendezés TRENDMagazin
A terek fényviszonya és mérete azonban csak az egyik hibaforrás a sok közül, amit el tudunk véteni otthonunk színvilágának kialakításakor. De milyen tipikus hibákat véthetünk még? Most összegyűjtöttünk párat, amiket laikus felújítók, otthonteremtők szoktak véteni – reméljük, Ön már nem fog beleesni egyikbe sem!
1. Nem tervezzük meg előre otthonunk színvilágát
Az első és legfontosabb tehát, hogy ne legyen átgondolatlan a színválasztás: érdemes begyűjtenünk már a felújítás, vagy az építkezés tervezésének elején azokat a színmintákat, amik szóba jöhetnek. Pl. a falfesték színmintái, laminált padló és csempe mintadarabjai – de a függönyök, a különböző lakástextilek, bútorszövetek anyagából is biztosan tudunk kérni egy-egy kisebb darabot a szaküzletekben. Egyszerűbb a dolgunk akkor, ha egy profi belsőépítész csapatatot bízunk meg, ők mindent kézben tartanak majd helyettünk is.

Fotó: Europress/PicturePress
A nem tervezés helyett azonban éppúgy gond lehet a túlzott tervezés is.
Nézzük, itt milyen hibákba ütközhetünk laikusként…
2. Kizárólag neutrális színeket alkalmazunk
Neutrális színek alatt a semleges tónusokat értjük. Ilyenek a fekete, a fehér, a szürke különböző árnyalata, de a különböző barnák és bézsek is – hiszen pszichológiailag ezek is semleges hatásúak. Valóban harmonikus lesz az enteriőr, ha nagyobb részben ezeket a semleges tónusokat alkalmazzuk, háttérként. Azonban ha nem dobjuk fel ezt a hátteret, alapot jól elhelyezett kontrasztos színekkel, vagy egy-egy eltalált, élénkebb kiegészítő színnel, akkor az enteriőrünk unalmassá, élettelenné, esetleg lehangolóvá válik. Ha nem akarunk túl sok színt, akkor a kontrasztos fekete, fehér, illetve a különböző természetes felületek – mint a natúr fa, vászon, vagy kő textúrák, a fém megcsillanó árnyalatai és üveg áttetsző fényessége mind-mind életet visznek a lakótérbe.

Fotó: Porcelanosa /L-Antic Colonial
3. Nem vesszük figyelembe a bútorokat, vagy a helyiség funkcióját
Például, amikor olyan energikus, aktív színt alkalmazunk a hálószobában, mint a piros. Ugyan sokan a szerelemre, a vágyra asszociálunk a vörös szín láttán, azonban az olyan nyugalmi zónákba, mint a hálószoba, nem jó ötlet nagy felületen (pl. egy piros falfestés, tapéta vagy ágytakaró) megjeleníteni, hiszen a vörös árnyalatai aktivitásra serkentő, nyugtalan, impulzív, energikus színek, melyeket inkább egy otthoni edzőterem vagy kreatív helyiség színeként tudnánk a leghatásosabban kihasználni. Ha mégis szeretnénk valami pirosat becsempészni a hálóba, akkor azt javasoljuk, hogy inkább csak apróbb kiegészítőkön, dísztárgyakon, jelenjen meg ez az intenzív szín a nyugalmi zónákban, melynek intenzitását finomíthatjuk semleges árnyalatokkal.

Fotó: PuzzlePix
Fontos az is, hogy ha színt választunk egy helyiségbe, mindig vegyük figyelembe a bútorokat. A nagyobb felületet alkotó bútorok – mint a kanapé, az ágy, vagy asztal – színe mindig meghatározó. Ha ez egy semleges szín, akkor bátran társíthatjuk mélyebb tónusokkal. Ha nem, akkor inkább az őszi palettából keressünk mellé valamilyen harmonikus, passzoló árnyalatot.

Fotó: OtthonNeked
4. Évszakonkénti újratervezés?
Nem lenne rossz ötlet, de nyilván nem sokan vannak, akik évszakonként újratervezik az egész lakást és annak színvilágát – noha tény, hogy a téli hidegben illetve a nyári forróságban más és más színek között érezzük jól magunkat. Ám néhány egyszerű ötlettel könnyen hozzá igazíthatjuk az aktuális időszakhoz az enteriőr hangulatát. Ha csupán egy-egy falszakaszt, sávot átfestünk, átszínezünk vagy átragasztunk (tapétával, vagy poszter tapétával) az aktuális szezonhoz illőre, azzal még nem verjük magunkat eget verő költségekbe.

Fotó: Homeinfo
De még jobb ötlet a természetből inspirálódni: az őszi földszínek mellett a bogyók, gyümölcsök, termések összegyűjtése egy szép tálba, néhány natúr vagy az évszak színeinek megfelelő kaspó, díszpárna, terítő, vagy gyertya máris segít, hogy az aktuális évszakba szívvel-lélekkel belehelyezkedjünk, jelen legyünk az időben. Ennek egyik legjobb módja, hogy ezt otthonunk terein, azaz a közvetlen környezetünkön is megjelenítsük.

Fotó: PicturePress
Az igazán ízléses, hangulatos, kifejezetten az Önök személyiségéhez, és a lakás méreteihez, fényviszonyaihoz alkalmazkodó színvilág megtervezése tehát nem egyszerű feladat. Ha nem biztos magában, vagy csak szeretné elkerülni a fenti bakikat, vagy bármilyen más hibát – akkor forduljon hozzánk!
A Yellow Group kreatív csapata Önnel együtt kigondolja, megtervezi, és meg is valósítja Önöknek azt az ízléses, harmonikus, valódi feltöltődést nyújtó lakásbelsőt, melybe bármikor öröm lesz hazatérni.