Lakberendezés költséghatékonyan, karantén idején?
Bizony, nem könnyű úgy lakásfelújításba, belsőépítészeti munkálatokba fogni, ha otthon van az egész család. Azonban, ha az érem másik oldalát nézzük, most van időnk foglalkozni vele, tervezni, megvalósítani. És mindeközben jelen lenni, helyben, és figyelni, ahogy épül és szépül az otthonunk. De nézzük, melyek azok az anyagok és azok a munkafolyamatok, melyeket a lehető legegyszerűbben, leghatékonyabban, és a legkevesebb stressz nélkül tudunk most megoldani, beépíteni!
Ahhoz, hogy az otthoni környezetünk esztétikus, működőképes, kényelmes – vagyis minden szempontból kedvünkre való legyen – érdemes az eddig esetleg halogatott felújítási, korszerűsítési teendőket elvégeznünk. Persze, a költségeinket nyilván csökkenteni szeretnénk, hisz ebben az időszakban többen elveszítették a munkájukat, állásukat, így nyilvánvaló, hogy most nem a legdrágább dizájn elképzelések megvalósításának lesz itt az ideje, hanem inkább az állagmegóvás, a praktikum, és a műszakilag rendben lévő dolgokra fókuszálunk most. Cikkünkben mutatunk néhány tippet, melyekkel érdemes foglalkoznunk ebben a nehezebb időszakban is!
1. Szigeteljünk, ahol szükséges!
A megfelelő szigetelés házunk jó energetikája, és a mi komfortérzetünk szempontjából is elengedhetetlen. Pontos számot ugyan nem lehet itt mondani, de általánosságban elmondható, hogy a tetőterek, födémek szigetelése, fűtésünk korszerűsítése a viszonylag kisebb anyagi – illetve időbeni ráfordítást igénylő tevékenységek közé tartoznak. Persze, ha az igényeink eltérnek az átlagtól, akkor azok ezt felülírhatják, de általánosságban az energetikai felújítások, a különböző szigetelések, utólagos szigetelések, a nyílászárók szigetelései csupa olyan dolgok, melyekkel hosszú távon jól járunk, életminőségünket, komfortérzetünket és házunk állagát is tudjuk javítani, illetve megóvni.
2. Frissítsük fel: Az elszíneződések tisztítása, vagy egy frissítő festés máris csodát tehet!
A frissen festett lakás mindig tiszta, rendezett, higiénikus látványt és érzetet ad, így ha van időnk, és némi falfestékre még be tudunk ruházni, akkor célszerű ennek most nekivágnunk. Az idő szerencsére alkalmas is rá, és ha otthon vagyunk, akár haladhatunk helyiségenként, szobánként is. Ha mégsem szeretnénk most egy teljes lakás festésének nekiiramodni, akkor azzal is sokat tehetünk, ha megtisztítjuk a villanykapcsolók, vagy a kilincsek környékét. Fehérre festett falak esetén zsíroldó tisztítószert vagy szappanos vizet használhatunk bátran erre a célra, ha pedig van erőnk, időnk, és türelmünk, akkor egy tisztasági, frissítő festés máris jobb érzést varázsol az otthonunkba. A fehér falakkal könnyű dolgunk lesz: a legolcsóbb a fehér falfesték, bármikor újrafesthető, nem kell újra eltalálni, kikeverni a színt, miközben még a teret is tágasabbnak láttatja.
3. Renováljuk, vagy tisztogassuk: a nyílászáróinkra is ráfér a frissítés!
A nyílászárók cseréje nem feltétlenül tartozik a renoválás olcsóbb műveletei közé, de ha már félretettük rá a pénzünket, akkor érdemes belevágni az ilyen jó, napos időszakot kihasználva. Ha most nincs keretünk a cserére, az ajtó – és ablakkereteket is lemoshatjuk, zsírtalaníthatjuk, akár le is festhetjük egy általunk kedvelt színre, de akár még burkolhatjuk is. Ablakainknál is csodát tehetünk, ha újrafestjük, vagy gletteljük a keretet, vagy a zárakat kicseréljük, és ahol szükséges, ott szigeteljük ablakainkat.
4. Cseréljük le: divatjamúlt lámpatestek, hibás csaptelepek cseréjére tökéletes az időzítés
Otthonunkban is akad számos olyan, a mindennapok során igencsak bosszantó dolog, melyekre a szokásos hétköznapi pörgés, az állandó jövés-menés ideje alatt nincs lehetőségünk energiát fordítani. Pedig milyen bosszantó is egy laza, lógó, elavult lámpatest vagy egy folyton csöpögő csap a mosdóban! Viszonylag kisebb ráfordítással ki tudjuk cserélni ezeket, és ha van elég időnk, és kellően ügyesek is vagyunk, akkor még szakembert sem kell hívnunk feltétlenül.
Kereshetünk új, modern csillárokat, lámpatesteket is a régi, divatjamúlt darabok helyett, melyekhez ma már LED-es izzókat is vásárolhatunk. Ezzel egy csapácsra új színt, környezettudatos, gazdaságos fényforrást vihetünk az otthonunkba, és – hála az internetes áruházaknak – még csak ki sem kell mozdulnunk a szobából.
5. Tervezzük újra: Egyedi gardróbok, trükkös álmennyezeti megoldások
Ha lehetőségünk van rá, hogy a régimódi beépített szekrények helyett egyedi, személyre szabható gardróbokat alakítsunk ki, ezzel is sokat dobhatunk otthonunk fiatalos küllemén, és persze rendszerező kedvünket is kielégíthetjük. Ilyenkor, otthonunkba szorulva előbb-utóbb úgyis ránk tör a tisztogatásra, lomtalanításra való olthatatlan kedv. S mi sem jobb alkalom ez annál, minthogy a régi, ormótlan szekrényeket, szekrényajtókat lecseréljük egy szép, modern, tükrös tolóajtóra, mellyel még a teret is megnövelhetjük a lakásunkban, amellett, hogy jóval fiatalosabb, szebb, modernebb külsőt kap az élettér.
Ha túl magas a mennyezetünk, és attól félünk, nem fogjuk tudni kifűteni később, de konkrét gipszkartonozást nem kell – vagy csak nem tudnánk most megoldani – akkor ragasszunk fel egy díszes álmennyezeti mintát! Ezeket a kifejezetten e célra tervezett borítólapokat jóval kevesebb költség ráfordításával vásárolhatjuk meg.
És ha nem érzünk mindehhez kellő affinitást magunkban? Akkor bízzuk profikra!
A sokoldalú Yellow Group csapata remek tervező és kivitelező is egyben, akik az első tervrajzoktól, az első tollvonástól kezdve az utolsó csavarig mindent megoldanak a számunkra, ami az enteriőrt, a belsőépítészeti munkákat illeti!