
Különböző területek jellegzetes belsőépítészete: a tengerparti
Annak, aki különlegességre vágyik, de nem szeretne hatalmas összegeket költeni lakberendezésre és belsőépítészetre, a tengerparti stílus ideális, hiszen minimális befektetett összegből, sok munkával és kreativitással egy egyedi hangulatú otthont hozhat létre, amiben télen is a strandon érezheti magát.
A tengerparti stílus (beach, vagy coastal style) lényege a fény, méghozzá a sok és természetes fény. Ennek folyományaként az uralkodó szín a fehér, illetve a szürke és a bézs, emellett pedig kiegészítőként a kék különféle árnyalatai jelennek meg, de csak apróságokban, mint például a díszpárnák, képek, esetleg szőnyeg. A tengerparti stílus nagyrészt a rusztikus lakberendezésből merít, tehát a régi bútorok bátran használhatóak hozzá, csupán némi átalakításra lehet szükség, hiszen a sötét tónusok nem mutatnak jól benne, vagyis egy öreg, kárpitozott széket érdemes fehérre festeni hozzá, a kárpit pedig kék-fehér, esetleg natúr vászon legyen, és máris tökéletesen passzol az enteriőrbe.
Ha már bútorok: a rattan és a bambusz kifejezetten ide való, de az uszadékfa, illetve a belőle készülő kisbútorok, díszek szintén a tengerparti stílust idézik, valamint a tengerifű is illik hozzá, és nem csak a neve miatt. Kiegészítők terén szintén érdemes a tengert, a hajózást előtérbe helyezni, tehát a kagylók, az evezők, a hajókötél, a nád tökéletesen megfelelnek erre a célra. Az újrahasznosítás hívei számára ez a stílus maga a Kánaán, hiszen szó szerint bármi felhasználható, csupán annyira kell módosítani, hogy ne lógjon ki a koncepcióból. Mindezeken túl a növények itt is fontosak, de érdemes a trópusi fajták közül válogatni.
Belsőépítészeti szempontból a tengerparti lakberendezési stílus a nagy, egybefüggő tereket részesíti előnyben, de manapság ez már nem kötelező érvényű, mint ahogy a tengerre néző terasz sem – nehéz is lenne ezt megvalósítani Magyarországon.
Amennyiben szeretné az otthonát tengerparti lakberendezési stílusban berendezni, forduljon bizalommal belsőépítészeti tervező irodánkhoz!