
Mitől lesz modern a fürdőszoba? És hogyan lehet gördülékeny a fürdőszoba felújítás?
Modern, minimál stílusú otthonunkba joggal gondolkodunk modern fürdőszoba kialakításában. Mitől lesz modern a fürdőszoba? Rengeteg múlik a helyes burkolatválasztáson, és persze a megfelelő berendezésen…És itt most egyáltalán nem a high-tech csúcskategóriás csaptelepekről és masszázsfunkciós zuhanyzó – vagy kád megoldásokról beszélünk, hanem pontosan a minél egyszerűbb, letisztultabb dolgokról…
Azt, hogy ma milyen egy modern fürdőszoba, nagyon sokféleképpen értelmezhetjük. Hiszen a trendek is szinte már szezonról szezonra változnak, a lapok mérete is az egészen apró mozaikokon át a kisméretű metrócsempe vagy a legújabb divat szerinti geometrikus sokszög formájú csempe mellett a középnagy, vagy az egészen nagy, akár méterszer méteres burkolólapokig terjed.

Fotó: ARTE
Természetesen, a modern fürdőszoba így kinek-kinek mást jelenthet, egy valami azonban biztos, hogy szükséges lesz hozzá: ez pedig a letisztultság.
Letisztult élettereket pedig úgy érhetünk el, ha minél tágasabb, nagyobb felületeket teremtünk mind a falakon, mind a padlón. Illetve, ha ezeket a felületeket lehetőleg minél kevesebb elem, vagy vonal töri meg. Éppen ezért szoktuk javasolni a zárt bútorok használatát, lehetőleg lábak nélküli, függesztett megoldással – a fürdőszobában is. Célszerű, ha mindennek megvan a saját helye, és minél kevesebb holmink marad szem előtt. Attól nem lesz tehát a fürdőszoba minimál, ha beállítunk egy álomszép térben álló kádat egy hozzá illő álló mosdóval, majd később rájövünk, hogy nem tudjuk hol tárolni a piperéinket…

Fotó: Marmorin
És végül jobb híján, körbe rakjuk a szép mosdót, vagy gyorsan felszereltetünk néhány nyitott polcot afféle vészmegoldásképpen…
Egy szép fürdőszobabútor tehát, modern, egyenes vonalaival, függesztett falra szerelt megoldással mindenképpen hozzájárul egy szép, letisztult, modern fürdőszoba alapfelszereltségéhez.

Fotó: Zalakerámia
Oké, de milyen legyen a csempe, a burkolat – ha igazán modern, sőt minimál fürdőszoba az álmunk?
Igen, ma már az óriási árudömpingben csak kapkodjuk a fejünket, és ember legyen a talpán, aki tud dönteni. Amikor csempét vagy járólapot választunk, nagyon fontos, hogy megnézzük, milyen környezetbe fog majd kerülni az adott csempe. Hiába szerettünk bele tehát kékes, hűvös tónusú lapba, ha az a meleg hatású, bambusz anyagokkal kialakított helyiségbe fog majd kerülni, nem adja vissza azt a hatást. Vagy a kis fürdőszoba térbe sem szerencsés a mégoly divatos, sötétszürke burkolólapokat választani, hiszen összenyomhatják a teret, nyomasztólag hat majd ránk a helyiség – miközben a modern élettereknek éppen a szellősséget, tágas térérzetet kellene elhozni számunkra. A világos, lehetőleg nagyméretű, fényes felületű lapokkal ez sokkal inkább megvalósítható, pláne, ha a megfelelő fényekre is ügyelünk. A kisebb-nagyobb csempe elemek váltakozásával, a sima és a térből enyhén kiemelkedő mintás, 3D hatású csempékkel akár a mintákat is kiválthatjuk, egyszínű, stílusos, letisztult, mégis játékosan látványos tér-érzetet kapunk majd végeredményben.

Fotó: Argenta
Ha pedig mindezt még megspékeljük nagyméretű tükrökkel és letisztult, egyenes vonalú, zárt fürdőszoba szekrényekkel, színben hozzá illő vagy szép fémes hatású, krómozott egységes szín – és formavilágú kiegészítőkkel már közelebb járunk modern fürdőszoba álmainkhoz.
A matt, texturált csempe (pl. kőhatású vagy fahatású felületek) is rendkívül népszerűek, ám ha kicsi a fürdőszobánk, akkor inkább a padlóra, esetleg egy-egy kiemelt falra válasszunk ilyen matt, középtónusú texturált lapokat, a vizes részeken, és a fürdő többi falán pedig a világos lapok kontrasztját, és fényes hatást erősítsük.

Fotó: Bino
Számít-e a csempe mérete?
Már hogy ne számítana! Természetesen minden burkolólap mérete formája, elrendezése legalább annyira meghatározza majd a tér érzetünket, mint annak színe, felületi fényessége.
Ha a modern, s azon belül is a minimál stílusú fürdőszoba az álmunk, akkor érdemes a minél nagyobb méretű lapokkal próbálkoznunk. Hiszen, minél kevesebb osztás, fuga vonal töri meg a szép, egybefüggő felületet, annál egységesebb, ezáltal tágasabb lesz majd a végeredmény – legalábbis optikailag.

Fotó: Argenta
Természetesen az igazán extra méretű óriás csempe lerakása, fektetése külön burkolási technikát, magas szintű szakértelmet, és drága, modern gépeket igényel a kivitelező szakemberektől, hiszen a vágási éleknek pontosaknak kell lenniük. Az óriás lapokhoz komoly vágógépre, ún. vizesvágóra lesz szükség, megfelelő segédanyagokra (pl. flexibilis ragasztó) és sajnos ma még nagyon sok burkoló nem vállal ilyen munkát. A legtöbb esetben le is beszélik a megrendelőt az óriás csempe megoldásokról, mondván, „ilyen kicsi fürdőszobában úgysem mutat jól ez a hatalmas lap, ez csak nagy terekben érvényesül”. Vagy: „Csókolom, ne tessék már ilyen nagy lapot választani, mert nincs, amivel elvágjam!” Ismerős?
Sajnos, nagyon sok esetben tervező és kivitelező nem érti meg egymást, a tervező sok esetben olyan terveket készít, melytől a megrendelő el van ájulva, ám a kivitelező a haját tépi, mert nem, vagy csak komoly nehézségek árán, esetleg nem tökéletesen tudja megvalósítani azt, ami a rajzokon szerepelt.

Fotó: Lakbermagazin
Ha azt szeretné, hogy Önnél ilyen ne forduljon elő, akkor olyan csapatot érdemes megbíznia, aki mind a tervezést, mind pedig a kivitelezést egy kézben fogja össze, és belsőépítészeti szakemberekkel, tervezőkkel, valamint saját kivitelező csapattal együtt dolgoznak, a még tökéletesebb, gördülékenyebb végeredményért.
A lendületes, kreatív és sokoldalú Yellow Group csapata éppen ilyen: készséggel állunk rendelkezésére mind a tervezésben, mind pedig a kivitelezésben, hogy Önnek az építkezés, a kivitelezés folyamatai gördülékenyen sikerüljenek, s ne kelljen a tervezői és a kivitelezői oldal kommunikációs harcát menedzselnie… El sem hinné, mennyivel könnyebb, stresszmentesebbé válik így az építkezés, de főleg a fürdőszoba felújítás!