
Első otthon, első lakberendezési projekt önállóan? Íme, a leggyakoribb bakik, melyeket elkövethetünk
Kezdő otthonteremtől, lakásukat önállóan berendezők bizony, még követnek el kisebb-nagyobb hibákat, melyekből aztán tanulnak-tanulunk természetesen. Sokszor észre sem vesszük, hogy valami nem jó, csak azt érezzük, hogy hiába a sok igyekezet és a harmóniára való törekvés, a színek és az anyagok tökéletes összehangolás, az eredmény valamiért mégsem 100%-os, valahogy nincs egyben mégsem a látvány. Mi lehet hát a gond?
Népszerű lakberendezők, belsőépítészek blogjából és tapasztalataiból merítve, állítottuk össze most ezt a kis listát, hogy akkor, amikor első lakásunkba, első önálló otthonunkba költözünk, és ezt a saját kis kuckót rendezzük éppen be, már akkor is tisztában legyünk azokkal a hibafaktorokkal, melyeket előttünk már többen is elkövettek. Hiszen a lehetőségek száma végtelen, a lelkesedésünk határtalan, és ilyenkor bizony könnyen vakvágányra vagy tévútra sodródhatunk, ha nem figyelünk…
1. lehetséges hiba: Nem egészében nézzük a lakás tereit
A La Dolce Vita bloggere, Paloma Contreras belsőépítész szerint első önálló otthonunk berendezésénél igen gyakran belefutunk abba a hibába, hogy nem egységben látunk. Vagyis, nem egyben nézzük az egész lakást, hanem szobánként gondoljuk csak át a színeket, a formákat, az anyagokat. Arra pedig sokszor nem is gondolunk, vajon hogyan illenek majd egymáshoz az egyes szobák, hogyan passzol majd össze minden mindennel, hogy harmonikus legyen a végeredmény. Bizony, a belsőépítészek, a lakberendezők is egységben látnak, tekintenek egy otthonra, egy házra, ahol akár egy adott szín, kiegészítő, vagy anyag valamennyi helyiségen végigfut, ezáltal is harmóniába hozva egymással a különböző élettereket.

Fotó: myhavwn.info, jenerationinteriors.com
2. lehetséges hiba: Nem vesszük figyelembe lakásunk adottságait
Sajnos, sokszor csak abban merülünk el, hogy mi mit szeretnénk: látunk egy gyönyörű katalógust vagy lakberendezési magazint, ahol beleszeretünk egy fotóba, egy színbe vagy egy elrendezésbe, és mi is olyanra alakítjuk, olyanra festjük a szobánkat – közben a szín lehet, hogy a mi lakásunk adottságaihoz, fényviszonyaihoz éppen nagyon kedvezőtlen lesz, vagy a ház külső stílusjegyei, kora, jellege egyáltalán nem azt a berendezést kívánja meg. Igaz, ma már egy több évtizedes múltú nagypolgári lakásba is beköltözhet a minimál stílus, ám érdemes legalább az enteriőr alapjegyein, a falak stukkóin, vagy a belmagasság kihasználásával megteremteni azt a korhű atmoszférát, amit egy ilyen ház kora, jellege megkíván. Vagy egy tágas, napfényes élettérben lehet, hogy nem nyomja össze a tereket egy sötét falszín, míg egy kuckós, szűkebb, pláne tetőtéri kislakásban nem túl szerencsés választás. Elsőként tehát lakásunk sajátos jellegét, adottságait vegyük figyelembe, nézzük, figyeljük meg a beeső fényeket, a tájolást, a helyiségek méreteit – majd ennek megfelelően kezdjünk el gondolkodni a stíluson, a színeken, és a berendezésen…

Fotó: Interiors Online
3. lehetséges hiba: Saját otthonunk helyett inkább az „ideális lakást” rendezünk be
Ez ugyanaz szinte, mint az előző: de érdemes rá többször is felhívni a figyelmet, és más szemszögből is rávilágítani a problémára, mert tényleg nagyon gyakori jelenség. A Sothern Style Now alapítójától, Robert Leleux-tól olvashattuk, hogy még fiatal korában ő maga is belefutott abba, hogy azon okból vásárolt meg egy szőnyeget vagy egy lámpát, mert csupán szépnek tartotta, és beleszeretett – pedig a tárgy nem is illett az éppen aktuális lakásának környezetébe. Ilyenkor van az, hogy felhalmozunk egy csomó, haszontalan tárgyat, melyek aztán nem is illenek sem egymáshoz, sem pedig a környezetükbe – így aztán csak kesze-kusza, zsúfolt összevisszaság lesz az eredmény. Amikor éppen az üzletben állunk, és első lelkesedésünkben azonnal a kasszához rohannánk, álljunk meg egy pillanatra… Gondoljuk át a dolgot abból a szempontból, hogy vajon ez a mi lakásunkba illene-e? Lesz e ott helye, funkciója? Hiszen fontos, hogy abba a térbe vásároljunk bútort, kiegészítőt, tapétát, szőnyeget és lakásdekorációt is, mely a rendelkezésemre áll, ahelyett, hogy elképzelt, jövőbeni, vagy számunkra ideális otthont próbálnánk berendezni.

Fotó: Grace In My Space
4. lehetséges hiba: Elsietjük a berendezést, gyakran egyazon helyről szerzünk be mindent
És ha már a vásárlásnál tartunk… ne csupán egyetlen áruházban nézzünk szét, és kizárólag innen rendezkedjünk be, még akkor sem, ha mindent megtalálunk elsőre, és így lényegesen könnyen, időt spórolva megúsznánk a további köröket. Ez persze valóban könnyű és egyszerű megoldásnak tűnhet, ám a Jenny J Norris Interiois alapítója, Kenny Norris véleménye szerint – ha csak nem az a célunk, hogy új otthonunk egy katalógus lapjaira emlékeztessen leginkább – akkor vigyünk bele némi változatosságot, egy-két máshonnan beszerzett, esetleg korábbi darabot, bútort, kisbútort, vagy dekorációt, vagyis, tegyük izgalmasabbá, érdekesebbé néhány látszólag nem odaillő „kakukktojás” darabbal.

Fotó: aji.co.uk
Hiszen pontosan ezektől lesz személyes, egyedi, bennünket tükröző az az élettér, ahol élünk, ahol feltöltődünk – vagyis, amit az otthonunknak hívhatunk.
5. lehetséges hiba: Mindent a fal mellé állítunk
Majd, amikor pedig már megvannak a tárgyak, beszereztünk minden bútort, kiegészítőt, és elkezdjük berendezni a szobákat, nos… akkor is bátran variáljunk, kísérletezzünk, és ne féljünk a szokatlan megoldásoktól! Alyssa Kapito, az Alyssa Kapiton Interiors alapítója az egyik legnagyobb hibaként azt említette, hogy az emberek minden bútorukat a falak mellé tolják.

Fotó: wp.nootheme.com
Pedig, véleménye szerint sokkal izgalmasabb tereket tudnánk létrehozni akkor, ha egy-egy bútort, berendezési tárgyat történetesen éppen a szoba közepén, vagy annak irányába beforgatva helyeznénk el. Nézegessünk tehát minél több magazint, képanyagot, és persze, ha nem vagyunk biztosak az elképzeléseinket illetően, akkor kérjük profi lakberendezők, belsőépítészek segítségét!
A kreatív és fiatalos Yellow Group csapatához bátran fordulhatunk, ráadásul rájuk nem csak a tervezésben, ötletelésben, hanem a megvalósításban is számíthatunk!