Rendezett, mindennek helyet adó háztartási helyiség
03
Sze

Tároláshoz külön háztartási helyiség? Sokunk álma – a rendezett, letisztult környezet netovábbja…

Otthonunk az életünk központja, a hely, ahol feltöltődünk, megpihenünk, és ahonnan új energiákkal feltöltődve indulunk el reggelente. Számos tevékenységnek ad teret – az alvás, a relaxálás, a pihenés, a játék, a szórakozás, a főzés, étkezés, társasági élet mellett természetesen a tisztálkodás… A különböző tevékenységeinkhez kapcsolódó tárolás éppúgy fontos szerepet kapnak. A tárolás kérdését sokszor elhanyagoljuk, pedig nagyon fontos, hogy rendezett, letisztult tér vegyen bennünket körül. Ma már éppen ezért egyre többen terveznek, terveztetnek be egy erre való, ún. háztartási helyiséget otthonukba, mely ma már egyáltalán nem számít luxusnak…

Ahogyan a megfelelő előszoba, előtér is nagyon fontos a rendezett otthonhoz, mint a megérkezés színtere – ugyanúgy a többi mellékhelyiség – és most nem a mosdóra gondolunk – egyre nagyobb jelentőséget, egyre több figyelmet kap.

Minimál lakótér
Egy ilyen gyönyörű, letisztult, minimál lakótér is csak úgy lehetséges, ha a tárolás. a háztartási funkciók valahol külön kapnak helyet
Fotó: Gaenice.com

Minimál otthonaink, modern, letisztult környezetű élettereink hozzák magukkal azt az igényt, hogy minél kevesebb dolog legyen szem előtt, egy mosógép, a porszívó, a vasalódeszka és azok a nagyon is szükséges, ám szemünket mégis zavaró tárgyainknak, használati eszközeinknek kell egy megfelelő helyet találnunk.
Milyen lehetőségeink vannak erre: hogyan oldjuk meg a háztartási eszközeink, tisztítószereink, háztartási kisgépeink tárolását?

1. Helyet adhatunk nekik egy nagy, mindent elnyelő beépített szekrényben!

Kicsi lakások esetén is megoldható – többnyire az előszobában vagy valahol a nappaliban leválasztva egy szélesebb sarkot, beugrót, könnyedén ki tudunk alakítani egy praktikus, mindent elnyelő beépített szekrényt, amely helyet biztosít háztartási teendőinkhez szükséges tárgyaink számára. Ezt ideális esetben egy szép tolóajtóval zárjuk le, mely nem csupán mutatós, de helytakarékos is, hiszen a széles ajtók nyitogatására nem kell, hogy helyet biztosítsunk a szekrény előtt. De ha sehogyan sem megoldható még egy külön erre a célra szánt nagy szekrény sem – akkor akár a konyhaszekrény oldalát is meg tudjuk terveztetni úgy, hogy ebben külön helyük lehessenek a takarítószereinknek, vagy a felmosónak.

Ötletes, konyhaszekrény oldalában kiépített takarítószekrény
Ötletes, konyhaszekrény oldalában kiépített takarítószekrény
Fotó: Cafeblog.hu

2. Ha van kamra, spejz – és nem használjuk – akár az is átalakulhat egy kisebb tárolóvá a háztartási dolgaink számára

A mai, modern háztartásokban – különösen a nagyvárosokban élőknél – már nem feltétlenül játszik olyan jelentős szerepet a főzés, illetve ha főzünk is, már közel sem tárolunk, tartalékolunk annyit, mint a régi időkben. Nem félünk úgy a téli hónapoktól, nem tartalékolunk, teszünk el téli olyan sok mindent, hiszen a nagy bevásárlóközpontok egész évben biztosítják számunkra a friss primőröket, de a befőtteket, konzerveket is. Aki mégis befőz, mert szereti a házit – az is sokszor elfér a tágas konyhaszekrény polcaink, ahol a praktikus kihúzható megoldások, a fűszertartó polcok, és hasonlóan praktikus fiókrendszerek szinte bármit elrejtenek. Így a spejz – ha van – könnyen átalakulhat egy kisebb háztartási helyiséggé, melyet bepolcozva, ügyesen megtervezve, berendezve remek megoldást nyújthat.

Spejzból kialakított háztartási helyiség
Ötletes, rendezett és takaros – a spejzból kialakított háztartási helyiség már kisebb otthonokban is könnyebben kialakítható
Fotó: Cafeblog

3. Vagy terveztethetünk otthonunkba direkt egy külön erre a szánt helyiséget is…

Ma már egyre inkább elmondható, hogy a háztartási helyiség nem számít luxusnak, egyre többen keresnek olyan házat, lakást – ahol ez megtalálható, illetve épülő, készülő otthonukba is egyre többen terveztetnek be egy külön a háztartási holmiknak szánt, zárható kisebb vagy nagyobb helyiséget.

Az ideális háztartási helyiség
Az ideális háztartási helyiség – ahol mindenre gondoltak: vízelvezetés, rend, tárolás, könnyű tisztán tarthatóság…
Fotó: NL Café

Ám ahhoz, hogy ez a kifejezetten erre a célra kialakított háztartási helyiség jól funkcionáljon, érdemes betartanunk néhány alapszabályt.

4. Fontos a jó elhelyezkedés, a praktikus megközelítés

Attól függően, hogy milyen tevékenységeket szeretnénk, kiszolgálni ezzel a helyiséggel, érdemes azok közvetlen közelében elhelyezni. Ha például a mosás, szárítás, vasalás – vagyis a fürdőszoba és a gardób funkcióit látja el, az a legpraktikusabb, ha mindkettőhöz közel kerül.

Modern mosókonyha, kényelmes, tágas térben
Modern mosókonyha, kényelmes, tágas térben
Fotó: naomiday.com

Ha inkább a nagytakarítás eszközei, a porszívó, és a tisztítószerek dominálnak majd, akkor a konyhához, nappalihoz is igazíthatjuk. Persze, ez nem minden esetben megoldható – kivétel, ha esetleg most építkezünk – de egyébként már akkor is szerencsés helyezben vagyunk, ha egyáltalán rendelkezünk egy ilyen külön helyiséggel.

5. Vízelvezetés, könnyű tisztán tarthatóság – szintén lehet szempont

Ezek – ha még van módunk beleszólni a tervekbe, vagy még egészen az elején járunk – szintén lehetnek reális szempontok. Míg az elhelyezkedés azért lényeges, mert a tiszta ruhákkal, vagy a porszívóval majd könnyebb legyen közlekedni, addig a háztartási helyiségekbe bekötött víz bevezetése, illetve elvezetése is lényeges, pláne, ha nagyobbacska ez a helyiség, és a mosógépünk is itt kap majd helyet. Ekkor ugyanis célszerű vagy a fürdőszoba, vagy a másik vizes blokk, a konyha területén elhelyezni, hiszen innen a víz könnyen áthozható.

6. Mekkora legyen? Milyen mérettel rendelkezik egy ideális háztartási helyiség?

Minden a leendő funkciótól függ! Persze, ne vegyen el sok helyet életterünkből, de azért szolgálja ki azt, amire szántuk. Alapvetően nem kell egy tágas, nagy hodályra gondolni, de azért jó, ha elfér benne egy mosó – esetleg még egy szárítógép, egy fregoli, egy kisebb mosdókagyló, és esetleg marad még helyünk a vasalásra is. Ha a mosás-szárítás kérdése a fürdőben lesz megoldva, és ezt a helyet inkább egy kisebb, kamra vagy WC méretűre tervezzük, kifejezetten csak a takarítás, tisztítás eszközeinek szánjuk, akkor elég egy nagyobb kamrányi méret is, ahol az egyik falat akár padlótól plafonig be is polcozhatjuk. Arra mindenképp ügyeljünk, bármekkora helyet is választunk – hogy legyen lehetőség, bútor, vagy legalább polcok a tároláshoz.

7. Apropó: Tárolás!

Bármennyire is azt tervezzük, hogy ebben a helyiségben a háztartási holminkon kívül semmi mást nem szeretnénk tartani, mégis, egy idő után észrevesszük majd, hogy bizony itt szaporodik fel a legtöbb lom, és nagyon sok minden más – így eleve nem árt itt már több tárolóhelyet kialakítani. Szűk hely esetén megoldást jelenthetnek a faltól falig, vagy padlótól plafonig érő polcok, beépített szekrények.

Plafonig érő beépített szekrény
Egy ilyen tágas, elegáns, plafoning érő beépített szekrény mögött bármi elrejtőzhet…
Fotó: sk.pinterest.com

Lényeges még ezt a helyiséget abból a szempontból is átgondolni, hogy az könnyedén tisztán tartható legyen. Burkolhatjuk tehát csempével, padlólappal – így, ha bármi kiömlik, csak könnyedén felmoshatunk, és nedves ruhával, szivaccsal letörölhetjük a falakat.

8. És ha sehogyan sem tudunk ilyen külön helyiséget kialakítani?

Akkor, ha elég tágas a konyha, a fürdőszoba, vagy akár a nappali – akár onnan is leválaszthatunk egy sarkot. Ilyenkor érdemes ügyelni, hogy a rendet ebben az esetben is – sőt még inkább megtartsuk – és akár egy tolóajtós, akár egy harmonika ajtós megoldással lezárjuk a tárolási, háztartási funkciókat az életterektől.

Takarítószekrény
Egy ilyen rendezett, aktóval lezárható takarítószekrény is jó megoldást nyújthat
Fotó: Cafeblog.hu

Ha Ön is éppen háztartási helyiség, kamra, vagy beépített szekrények praktikus, személyre szabott megoldásain töri a fejét – akkor bátran keressen fel bennünket elérhetőségeinken: a Yellow Group csapatára a tervezéstől az utolsó szögig kompletten mindenre számíthat!