Ízléses, modern nappali természetes, meleg árnyalatokkal, kortárs berendezéssel
30
júl

Nappali, az otthonunk középpontja – funkciók, és a helyiség berendezésének alapjai – I. rész

Általában az otthonunk legnagyobb, legtágasabb helyisége, és többnyire fókuszpontja – ahol összegyűlik a család, ahol várjuk és fogadjuk a vendégeket. Társalgó és vendégfogadó szerepén túl azonban számos más funkciót is betölthet ma egy jól szervezett nappali enteriőr. Kialakítása is komoly elgondolást igényel: mely terekkel kapcsolódjon, mit ne érintsen, hogyan rendezzük be, és még ezer és ezer kérdés merül fel, egy kortárs nappali kialakításakor. Ezekre igyekszünk most némi átfogó segítséget nyújtani…

Tágas térélmény, közösségi funkciók, vendégvárás – a nappali tere otthonunk szíve-lelke! Hogyan tehetjük még látványosabbá, kényelmesebbé, tágasabbá? Erről szól a mostani bejegyzésünk, tartson velünk!

Tér szervezés okosan és előnyösen

Miért lehetnek előnyösek, illetve miért váltak népszerűvé a manapság divatos tér-szervezési megoldások a nappaliban?
Már jó néhány éve hozzászoktunk az ún. amerikai konyhás megoldásokhoz, amikoris a konyha és az étkező funkció beintegrálódott a nappali terébe, azzal szinte teljes mértékig eggyé vált.

Modern nappali enteriőr
Anyagok, fények, tájolás és berendezés – egy modern nappali enteriőr kialakításánál nagyon sok dologra kell odafigyelni, hogy az funkcionálisan, kényelmi és esztétikai szempontjainknak is mind megfeleljen
Fotó: PINTEREST

Így a szigorú értelemben vett nappali funkció kibővült más, újabb funkciókkal, annak érdekében, hogy a rohanó hétköznapokban is még több időt tölthessen együtt a család, akkor is, ha éppen más-más elfoglaltságuk van, s az éppen a konyhában ténykedő háziasszony se szoruljon ki a családi életből.

Ugyanakkor még egy dolog, ami miatt szerencsés a közösségi terek funkcióinak egymásba, azaz egy légtérbe való integrálása, az pedig nem más, mint a terek vizuális és valóságos kitágítása, bővítése.

Nappalink alapterületét ugyanis azzal is növelhetjük, ha összeolvasztjuk a szorosan hozzá kapcsolódó helyiségekkel, mint az étkező, a konyha, esetleg még egy kisebb dolgozósarok. Noha ezzel ugyan több funkcióval is ellátjuk, „terheljük” a nappali helyiségét, azonban vizuálisan is bevonva ezeket a részeket, egységeket – még tágasabb összhatást érhetünk el.

Tágas, egybefüggő közösségi tér
Tágas, egybefüggő közösségi tér, mely a nappali valamennyi funkcióját magába foglalja
Fotó: REISERART.COM

A konyha, az étkező, vagy bizonyos esetekben az előszoba, sőt a dolgozó funkció is összeolvad egy nagy és tágas térben, mely az úgynevezett nappali élet funkcióit, a közösségi tevékenységeket gyűjti össze, nem véletlenül emlegetjük mostanság ezeket a tereket „publikus, közösségi terek” gyűjtőnéven. Fontos szempont, hogy a közösségi terek, – akármely funkciókat egyesítjük is itt – de kellőképpen elkülönüljenek az intim zónáktól, az intim, személyes tevékenységeket felölelő terektől – mint a hálószoba, a fürdőszoba, vagy a mosdó, és szintén legyen külön a tároló terektől, mint a gardrób, a spejz, és az egyéb háztartási helyiségek, hiszen így őrzi meg majd nem csupán a közösségi, publikus funkcióját, hanem esztétikai, reprezentatív jellegét is ily módon tudja megtartani.

Modern nappali és étkező enteriőr
Modern nappali és étkező enteriőr, a fekete-fehér kontrasztjával, fényes anyagok alkalmazásával
Fotó: CENTRALAZDINING.COM

Arra is érdemes ügyelnünk majd a terek szervezésénél, hogy azon túl, hogy ne kapcsolódjon szorosan a nappali tér a fürdőszobával és a WC-vel sem, és előnyös lenne, ha a hálószobát sem közvetlenül a nappalit elérve közelíthetnénk meg. Nem célszerű, ha a nappali helyiségét átjáróként használjuk, vagy közlekedőként, és ajtókkal megterhelni sem tanácsos ezt a területet, mert így a nyugodt kiegyensúlyozott, pihenésre alkalmas jellegét veszíti el, ráadásul a bútorokat elhelyezni is jóval nehézkesebb lesz ekkor.

Kényelmes, meghitt beszélgetősarok
Kényelmes, meghitt beszélgetősarok, ízléses natúr színekkel és egy élénk kiegészítő színnel
Fotó: NEW IDEAS INSPIRATION

A nappali ideális tájolása – mivel többnyire délután, estefelé tartózkodunk leginkább eme helyiségben – a déli, dél nyugati tájolás lehet, ha van erre módunk, lehetőségünk, hogy megválasszuk, akkor célszerű lehet majd erre törekedni a tervezés során, így ugyanis jó hosszan élvezhetjük a természetes napfényt a szobában.

Nappali, álomszép kertkapcsolattal és tágas üvegfelületekkel
Nappali, álomszép kertkapcsolattal és tágas üvegfelületekkel
Fotó: LOVE TO HOME

Közvetlen kapcsolat a külső terekkel – a még tágasabb, még egybefüggőbb összhatásért
Családi házak, vagy földszinti lakások esetében a kert, a kertkapcsolat is közvetlenül a nappaliból nyílik, ezzel a térrel, térfunkcióval áll összeköttetésben. Ez nem csupán praktikus, hanem esztétikai szempontból nézve is nagyon szerencsés megoldás, hiszen tágasabbá, nyitottabbá válik ezáltal is a tér, akár a belső, akár a külső tereket nézzük is. Márpedig egy nappali – minél tágasabb, annál jobb! Nem véletlenül oly divatosak manapság a tágas panoráma ablakok, a nagy kitekintést lehetővé tevő XXL-es méretű teraszajtók, melyeknek alkalmazásával a kitágul a belső tér is.

A kerttel, terasszal látványában és funkcióját tekintve is megnövelhető, kitágítható a nappali tere
A kerttel, terasszal látványában és funkcióját tekintve is megnövelhető, kitágítható a nappali tere
Fotó: THE SHUTERWHALE

Ha a külső terek kialakítására, berendezésére, térszervezésére is odafigyelünk, például a belső burkolatokhoz hasonló árnyalatú kültéri padlólapot választunk, vagy a kerti bútor, a kültéri lakástextilek árnyalatát, hangulatát hangoljuk össze a belső enteriőr megoldásaival, akkor a kert vagy a terasz akár a nappalink egyenes folytatása is lehet, mellyel még tágasabb, még egybefüggőbb vizuális élményt érhetünk el.

Sőt, szinte meg is duplázhatjuk a teraszra nyíló, vagy kertre néző nappalink méretét, ha a két padló síkja is azonos magasságban van, és még a színviláguk, vagy akár maga a burkolat is megegyezik!

Természetes anyagok a belső és a külső terekben
Természetes anyagok a belső és a külső terekben egyaránt otthonos melegséggel töltik be a látványt – még a tágas, szinte hodályszerű terek esetében is
Fotó: SHIKUN AND BINUI REAL ESTATE

Hogyan rendezzük be a nappalit? Általános tippek, ötletek

Természetesen minden helyiség, minden otthon más és más, nem lehet egységes szabályt hozni a berendezést illetően, azonban van néhány alapelv, amit jó, ha majd szem előtt tartunk.
Érdemes például a térnek adnunk egy fókuszpontot, mely a helyiség legfajsúlyosabb része legyen. Egy kandalló, agy ízléses médiafal, egy stílusos egyedi kanapé, vagy egy szép, egyedi burkolású falszakasz is lehet ez a középpont, melynek irányába vezetjük a tekintetet.

Modern, meghitt nappali enteriőr, kortárs bútorokkal
Modern, meghitt nappali enteriőr, kortárs bútorokkal és bioethanol kandallóval
Fotó: HOME DEVOTEE

A nappali berendezését általában a TV, illetve TV fal vagy média fal, az ölőgarnitúra szabja meg, és a fényviszonyok. Ha még kandalló is van a szobában, és erre is szeretnénk rálátást, az némileg bonyolítja a helyzetet, és célszerű rálátnunk az étkezőre is a konyhából, hiszen így jobban működik a családtagok közötti kommunikáció. Ha kert, vagy szép kilátás van a szabad térre, érdemes az ülőbútorokat úgy elhelyezni, hogy a kinti látványra is rálátásunk legyen.

Nagyon érdemes figyelnünk arra, hogy közlekedésre is hagyjunk elég helyet, ne zsúfoljuk telim a szobát bútorokkal, sőt, minél kevesebb a bútor, és több a szabad tér, annál jobb!

Tágas, légies enteriőr, kortárs nappali berendezés
Tágas, légies enteriőr, kortárs nappali berendezés
Fotó: DECORATION CHANNEL

A nappalinak alapvető részét képezi az ülőgarnitúra, mely rengeteg féle lehet! Az egyenes, a sarok, vagy L-alakú kanapé vagy fotelszett nyilván helyfüggő, de ízlésünk, igényeink, és pénztárcánk is beleszól majd a választásba. Az ülés mélységére, a háttámla magasságára azonban érdemes odafigyelnünk, ahogyan jó megtudnunk azt is, hogy a kárpit vajon levehető-e és hogyan tisztítható, a kanapé fekvőfelülete kihúzható-e, betölti-e majd a vendégágy funkciót?

Célszerű a kanapé elé egy „dohányzóasztalt” választani, mely a beszélgetéshez, iszogatáshoz TV előtti nassoláshoz jó szolgálatot tehet, Praktikus, ha egy polccal, vagy fiókkal rendelkezik, így könnyebb rajta majd rendet tartani.

Az anyagok, textúrák, és a fények
Az anyagok, textúrák, és a fények mind-mind lényeges szerepet töltenek be a közösségi terek, a nappali esetében
Fotó: INTERIOR DESIGN IDEAS

Illetve szoktak még különböző tálalókat, vitrineket is elhelyezni a nappaliban, melyeknek stílusát, koncepcióját, helyét, és funkcióját is mind hozzá tudjuk hangolni a nappali többi bútorához, anyagaihoz, színeihez, és persze a fényekhez – melyekről majd később, egy későbbi bejegyzésben, a nappalikról szóló sorozatunk II. részében térünk ki részletesebben.
Addig is, ha bármiben tudunk segíteni, otthona berendezésével, kialakításával, tervezésével kapcsolatban, forduljon hozzánk bátran: a Yellow Group csapata az első tervrajztól az utolsó csavarig mindenben komplett segítséget nyújt Önnek!