
Rend a lelke mindennek – igen, a gardróbban is!
Milyen az ideális gardrób? Hol kapjon helyet?
Tulajdonképpen még erre sem lehetne így konkrétan válaszolni, hiszen az ideális gardrób mindenkinek mást jelent: van, akinek csupán egy kis sarok elég a hálószobában, vagy a nappaliban, és van, aki erre egy külön, önálló helyiséget, szobát igényel.

Fotó: livspace.com
Szerencsés esetben ma már úgy tervezik meg a tágasabb, nagyobb családi házakat, hogy a tágasabb, alvásra és intim együttlétre szánt hálószobából egy közvetlen nyíló, mégis azzal majdnem szorosan egybefüggő, mégis külön helyiség kapjon helyet, mely a gardróbszoba, olykor a háztartási helyiség funkciót is betölti, ahol a vasalás, a ruhák szárítása, szortírozása, rendszerezése éppúgy helyet kaphat a tárolásuk mellett.

Fotó: decoist.com
Jó ötlet az is, ha a gardrób-rész, vagy a gardrób szoba a fürdőszobából nyílik, hiszen ez is logikus: fürdés, zuhanyzás után öltözünk fel, itt öltünk majd tiszta fehérneműt, hálóruhát, és valamilyen szinten a mosással, a szennyes tárolásával is kapcsolatba hozható a gardrób, így a fürdőszoba mellé építve is ideális helye lehet.
Ha pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy külön mosókonyhával is rendelkezünk családi házunkban, akkor itt is célszerű és praktikus lehet ennek a helyiségnek közvetlen közelében egy gardrób kialakítása, hiszen így a legkevesebb fáradsággal tudjuk majd a helyükre pakolni a ruhákat száradás után.
Ebben az estben célszerű beszerezni egy mobil, görgős állványt, amin szépen, vállfákon meg is száríthatjuk, és szükség esetén akár tárolhatjuk is a kényesebb ruháinkat.
Ám, nem mindenkinek van külön gardróbszobája, és nem is kell, hogy legyen! Nyugodtan betehetünk egy szép, nagy, ízléses, nyíló – vagy akár tolóajtós gardróbszekrényt a hálószobába, vagy ha történetesen ott nem fér el, akkor akár a nappaliba is.
Ha az ott alvó pár egyik tagja jóval hamarabb szokott felkelni, mint a másik, akkor akár egy függönnyel, vagy paravánnal is leválaszthatjuk a gardróbszekrényt, illetve a gardrób funkciót a hálótól, hogy ne zavarjuk fel a másik álmát a reggeli ruhaválogatás közben. Ehhez további remek tipp, ha diszkrét ledvilágítást helyezünk el a szekrényben vagy a fiókokban, így nem kell a nagylámpát felkapcsolni ahhoz, hogy lássunk.

Fotó: foto.habitissimo.it
De akár egy szobainast is vásárolhatunk, amelyre előre ki tudjuk készíteni a másnap felvenni kívánt öltözékünket.

Fotó: tchibo.com
Ha párunktól mindenképpen külön gardróbot igénylünk, és éjjeli szekrényre nincs szükségünk külön, akkor a GARDRÓB az ágy két-két oldalán is helyet kaphat, akár éjjeliszekrény helyett, vagy azzal párhuzamosan is betöltheti funkcióját. Ha ehhez hasonlóképp csináltatjuk meg egyedileg a bútort, akkor akár még éjjeli szekrény funkciót ellátó nyitott polc vagy fiók is kerülhet bele a fekhelyünk magasságában, hogy egy pohár víz, néhány zsebkendő, egy kisebb olvasólámpa vagy a mobilunk a kezünk ügyében éjjel is – ha ezeknek szükségét érezzük. Az ágy mellé betervezett és egyedileg terveztetett bútor így nem csak hogy több funkciót is betölt, de még helytakarékosabb is, mint készen vásárolt társai.

Fotó: lakbermagazin.hu
Rejtett gardróbot is beterveztethetünk, ha kevesebb férőhellyel rendelkezünk! A beépített előszobaszekrények, egyedileg oda gyártatott bútorok még ma is fénykorukat élik, pláne, ha a bútor szép, minőségi anyagokból készült, hiszen így még a helyiség esztétikai színvonalát is növelheti.

Fotó: lakbermagazin.hu
Ha az előszobánk, illetve a hálónk is szűkös, akkor pedig más helyet is kitalálhatunk a tárolásra!
Tehetjük a lépcső alá is a gardróbunkat, elvégre ez pont az a hely otthonunkban, amit szeretünk mindig nagyon okosan kihasználni.

Fotó: homeinfo.hu
A kabátok, cipők, kalapok és esernyők számára egyébként is kell az előszobában egy ún. mini-gardróbot létesíteni, hiszen itt vetkezőnk le, itt tesszük le magunkat úgymond, miután hazaérkeztünk, és itt öltözünk fel induláskor – vagyis célszerű, ha az elinduláshoz szükséges ruhadarabjainknak itt találunk egy jól rendszerezhető, jól átlátható helyet – még ha ez kisebb is, de a célnak tökéletesen megfelel.

Fotó: MM BÚTOR (Havanna)
Ha pedig tényleg egyik helyiségünk sem akkora, hogy komplett gardróbot, vagy egy óriási, mindent elnyelő gardróbszekrényt helyezzünk el benne, akkor célszerű lehet több, a helyiség funkciójától függő kisebb szekrénnyel, tárolóval helyettesíteni magát a gardrób funkciót. Például a fürdőszobában, egy tágasabb mosdó alatti szekrény, vagy egy hosszabb, keskeny fürdőszobai szekrény a fehérneműink és a törölközők számára. Az előszobában egy készen vett vagy akár beépített gardrób a cipőink, kabátjaink számára, egy komód a hálóban a pólóknak, felsőrészeknek és a hajtogatható nadrágoknak – melynek fiókjaiban jól el tudjuk rejteni még a zoknikat, harisnyákat, sálakat, nyakkendőket is.

Fotó: Noralex
A szebb ékszereinket, elegáns cipőinket akár egy mutatós vitrinben is elrendezhetjük, ha van hozzá kedvünk, és a lakás jellege, stílusa is engedi.
Egy szűkebb, keskenyebb álló szekrény akár a nappaliban, az előszobához vagy a hálószobához közel eső részben szintén elférhet, akár egy beugróba beépítve, ahová azt a néhány hosszabb ruhát, inget, hajtogatást nem tűrő anyagból készült blézert, zakót el tudjuk helyezni az elegánsabb alkalmakra.
Az, hogy mekkora az ideális gardrób mérete – azt csak mi magunk tudjuk. Persze, szerethetnénk mi bármekkorát, a rendelkezésünkre álló terek, vagyis a lehetőségek ezt úgyis megszabják helyettünk. Egy gardróbot kialakíthatunk akár 1-2 négyzetméteren is, de elosztva, több, kisebb részletben, funkciók szerint is, ahogy az előbb bemutattuk – és persze akár egy 4-5 négyzetméteres, vagy még annál is tágasabb szobát is kaphatnak öltözködésünk kellékei.

Fotó: HV Gardrób
Ami lényeges, hogy sehol se hagyjunk holt tereket, lehetőleg használjunk ki minden kis zegzugot! A szekrény rúd feletti polcon – még ha oly szűkös is a hely – elférnek a ritkábban használt plédek, ágyneműk, vagy a kalapok, az ajtók belső oldalát vagy hátoldalát pedig kihasználhatjuk ékszerek, övek, nyakkendők tárolására, ha akasztókat fúrunk vagy ragasztunk rájuk.

Fotó: TipTopÉkszer
A kisebb dolgokat, apróbb tárgyakat – mint pl. az összehajtogatott zoknik, kesztyűk, esetleg ékszerek, hajgumik – tároljuk a számukra alkalmas, kisebb dobozokban, melyeket akár a fiókokon belül is elrendezhetünk. Használhatunk erre a célra fiók elosztókat is, de a kisebb vagy nagyobb kartonok éppúgy megfelelnek! A vállfasor fölé is tehetünk a felső polcra néhány kisebb, könnyen levehető tároló dobozt, melyek amellett, hogy elrejtik a ritkábban használt, vagy a szezonális ruhadarabjainkat, megkönnyítik a nehezebben elérhető, felső szekrény részek kihasználását.

Fotó: loves.com
Hogyan érdemes beosztanunk a nagy, mindent elnyelő gardróbszekrényt?
Kézmagasságban, 80-90 cm-en alsó és felső részre oszthatjuk egy pulttal. Az így létrejött pulton aztán minden kisebb apróság is helyet kaphat dobozokban, mobil tárolókban.
Ha a hely úgy engedi meg, a függesztett tolóajtó is kiváló ötlet, ha a szélesen nyíló szekrény ajtókhoz már nincsen elég helyünk, de a belső gardróbokban, gardrób szobák esetében a harmonika ajtó is jó megoldás lehet.
Ami nagyon lényeges a gardób esetében – legyen az bármekkora is – az az áttekinthetőség. Amikor oda állunk a szekrény elé, jó egyszerre látni a kínálatot. Hiszen nem mindig döntjük el már azonnal, öltözködés előtt, hogy most éppen fekete vagy zöld, esetleg pasztell hangulatban vagyunk-e.

Fotó: theconsumer.sg
A zárt gardrób azért is lehet praktikus, amellett, hogy szebb, rendezett hatást kelt kívülről – mert kevésbé porosodnak a benne lévő ruhák, kiegészítők.
Az áttekinthetőséghez pedig az elhúzható tolóajtó ideális megoldás, mert, ha a nagy, széles ajtót elhúzzuk, akkor egyben láthatunk mindent, vagyis a teljes kínálat egyben a szemünk elé tárul.
Hogyan érdemes megterveznünk a szekrénybelsők kialakítását?
Ha helytakarékos megoldásban gondolkodunk, akkor érdemes a szekrények mélységét különbözőképpen kialakítani. A vállfás résznek kell csupán az 57-60 cm mélység, a polcos résznél viszont elég a 40-45 cm mély tér, hiszen ennél mélyebbre úgysem látunk be a polcokon.
Kisebb gardróbokba jó ötlet lehet a szemmagasságban körben futó vállfatartó rúd. Lehet 45 cm mély az alsó, valamint a felső szekrény elem, hisz nem baj, ha a vállfa egy kicsit belóg a térbe.
Függőleges irányban viszont érdemes egy kb. 105 cm-es távolságot hagyni a szekrény elemek között. Ez már egy olyan magasság, ahol kényelmesen elférnek a férfi ingek, és a hosszabb ruhák, szoknyák, nadrágok is.
Ha az alattuk lévő fiókos rész 80 cm magas, akkor a teteje legyen 185 cm, ami fölött még el tudjuk érni a polcokat, ahol a hajtogatni szánt ruhákat tároljuk – de jó ötlet a rendezett, átlátható szekrényképet biztosító két soros vállfatartó rudas megoldás is.

Fotó: Femina
Ha anyagi lehetőségeink megengedik, akkor van lehetőségünk minőségi, rozsdamentes szerelvényeket is beszerezni, vagy beszereltethetünk ruhaliftet is, a magasabban lévő, nehezebben hozzáférhető ruháink tárolására – ezek már mondhatni, hogy a luxus kategóriát súrolják – egyébként vállfával, polccal és fiókokkal is minden megoldható.

FOTÓ: SCHACHERMAYER
Egyszerűbb, fa vagy fém anyagból készült polctartó keretet már kedvező áron vásárolhatunk, mégis elegáns lesz velük az összhatás.
Ahhoz, hogy kellemes legyen az összkép, nem szükséges a teljes, komplett szekrényrendszer. Megtakaríthatjuk a hátfalat, az oldalfalat is, ha beépítjük egy odaillő beugróba a szekrényünket, – ekkor igazából csak a tolóajtót kell majd megvennünk, beépítenünk. Ha pedig egyszerű, de nagyszerű megoldást keresünk, akkor az ajtót egy szép, dekoratív függönnyel is helyettesíthetjük.
A legyező-szerűen kihúzható nadrágtartók is jól áttekinthető, kényelmes, könnyen kezelhető megoldást nyújthatnak – ahogyan a kihúzható öv – illetve sáltartók is.

Fotó: rhinobedrooms.co.uk
A sarkokat is jól kihasználhatjuk egy ötletes forgópolccal, mellyel szintén könnyen kezelhető, helytakarékos megoldás érhető el, és nem csak nadrágok, hanem akár sálak, kendők tárolására is alkalmazhatjuk. Jópofa ötlet a falra szerelhető, rugós csizmatartó csipesz, de a csipesz akár lóghat is, belül, egy alacsonyabban felszerelt szekrény rúdon.

Fotó: houzz.co.uk
További személyre szabott ötleteket, egyedi, kifejezetten Önre szabott gardróbszekrény tervezést szeretne? Akkor bízza rá magát csapatunkra: A Yellow Group szakemberei készséggel állnak személyes, egyedi elképzeléseinek szolgálatába!